Kizárták Kimballt az egyik gyilkossági ügyben

2010.10.19. 08:59   ussk

Az utóbbi időben leginkább Catrina Powell esetéről írtam Scott Kimball-lal kapcsolatban, azonban egy másik, hasonló körülmények között meggyilkolt áldozat ügyében is nyomoztak Kimball után. A gyilkosság 1987-ben történt a coloradói Fort Collinsban, az áldozat neve pedig Peggy Hettrick volt. A 37 éves nőt egy szántóföldön találták meg, a halálát az okozta, hogy hátbaszúrták, azonban a gyilkosa nem állt meg ennyinél, levágta az egyik mellét és megcsonkította a nemi szervét is. (Rendőrségi fotók itt.)

Kimball bizonyítottan megfordult abban az évben azon a környéken Fort Collinsban, így megvizsgálták a holttesten talált DNS-t, de arra jutottak, hogy nem Kimballhoz tartozik. 1999-ben egyébként már elítéltek Peggy Hettrick megöléséért egy Timothy Masters nevű férfit, de 2008-ban kiengedték, miután kiderült, nem egyezik a DNS-e a holttesten találttal.


Címkék: scott kimball

Kimball válasza a nyomozásra

2010.10.16. 08:40   ussk

Itt már írtam arról, hogy a Coloradóban négy gyilkosság miatt letartóztatott Scott Kimball után ismét nyomoznak, méghozzá a 2004-ben meggyilkolt Catrina Powell ügyében. A 26 éves nőt ruhátlanul találták meg egy westminsteri üzletsor mögött, a kezeit levágták, a testén több helyen is valószínűleg savat használtak.

Kimball egyik korábbi rabtársa szerint a férfi elmesélte neki, hogy felvett egy prostituáltat a környéken, végzett vele, majd kipróbálta, milyen hatásai vannak a savnak a testre. A nyomozók szerint csak a tettes lehetett ilyen információk birtokában, így azonnal elkezdtek nyomozni Kimball után. (A rabtársat nem gyanúsítják, de azt nem árulták el, miért zárták ki a személyét.)

Kimball tagadja, hogy köze lett volna a nő halálához és azt is, hogy a négy áldozaton kívül bárki mással végzett volna (összesen 17 ember halálával kapcsolatban nyomoznak most utána). Azt mondta, soha nem látta korábban Catrina Powellt, csak akkor, amikor a nyomozók megmutatták neki a fotóját. Nevetségesnek tartja, hogy olyan gyilkosságokat próbálnak a nyakába akasztani, amelyeket nem követett el. Azzal igyekezett alátámasztani igazát, hogy a kérdéses időpontban nem is volt Coloradóban, hanem marhahúst szállított egy vevőnek Phoenix környékére. Azt mondja, blokkokkal és a hitelkártyája használatának útvonalával tudja bizonyítani az állítását, de megmutatni ezeket nem mutatta meg. Szerinte a nyomozók úgy gondolják, hogy útközben visszahajtott Coloradóba, majd a gyilkosság után újra nekivágott az útnak.

A lenti videóban nem kifejezetten Catrina Powellről, hanem a 17 gyilkosságról általában van szó és említésre kerül az SLK - Serial Killer című könyv is, amit az unokatestvére írt Kimballról.


Címkék: scott kimball

A rabtárs könyve Dahmerről

2010.10.12. 08:37   ussk

Serial Killer's Soul címmel újabb könyv jelent meg Jeffrey Dahmerről, amelyet az a férfi mondott tollba, aki a Dahmer melletti cellában raboskodott. A két férfi naponta beszélgetett a cellák közötti apró szellőzőnyíláson keresztül és gyakran tértek ki kereszténységgel kapcsolatos témákra (Dahmer a börtönben a vallás felé fordult), a megjelent kötet alapját pedig ezek a beszélgetések képezik.

Dahmert 1991-ben tartóztatták le és 17 gyilkossággal vádolták meg: áldozatai tizen-huszonéves, számára vonzó és általában más etnikumba tartozó fiúk voltak. Még a sorozatgyilkosok között is különösen megdöbbentő módszerekkel élt: kannibalizmus, nekrofília, csonkítások jellemezték gyilkosságait, számos áldozatából pedig meg is őrzött ezt-azt. (18+ kép 1, kép 2.) Saját maga úgy vallott a történtekről, hogy nem szerette volna, ha áldozatai elhagyják őt és hogy tulajdonképpen olyan élőholtakat akart létrehozni, akik mindenben engedelmeskednek neki. Dahmert többszörös életfogytiglanra ítélték, majd 1994-ben, 34 évesen agyonverte egy rabtársa a börtönben.

A könyv tollbamondója, Herman Martin annak idején lopás miatt ült, majd kiengedése után tíz évig szabadládon volt, ekkor készült a könyv is. Nemrégiben azonban újra visszakerült a rácsok mögé, ismét lopás miatt.


Címkék: jeffrey dahmer

Betört ablaküvegek

2010.10.08. 08:24   ussk

Elias Abuelazam, a május óta tevékenykedő késelő ellen újabb vádat emeltek, ám most nem a támadások miatt: kiderült, hogy július 12-én, a michigani Flinttől 12 kilométernyire északra betörte egy kocsi ablakait, így a vád szándékos rongálás. Az eset a hajnali órákban történt egy bár parkolójában, miután Abuelazam nézeteltérésbe keveredett az egyik ottani törzskuncsafttal. A legmagasabb büntetés ezért öt év börtönt jelent és az is lehet, hogy meg kell térítenie az okozott kárt. Abuelazamot eddig egy esetben emberöléssel, négy esetben emberölési kísérlettel vádolják, valószínűleg azonban érkeznek még további vádak is.


Címkék: elias abuelazam

Sorozatgyilkos a kampányvideóban

2010.10.07. 09:03   ussk

Scott Kimballt nem nagyon kell bemutatnom már, de emlékeztetőül azért röviden róla: Ő az a férfi, aki eredetileg Alaszkában töltötte börtönbüntetését, majd az FBI átszállítatta Coloradóba. Megállapodott az FBI-jal, hogy informátorként dolgozik majd nekik, így szabadon engedték, ám ekkor Kimball titokban gyilkosságokat kezdett elkövetni, összesen négyet. Később persze elítélték, Kimball azonban igyekezett arra kenni a dolgot, hogy maga az FBI szerette volna őt besározni és ennek igazolására a börtönben meg is hamisított néhány dokumentumot. Közben felkapta őt a politika, mivel azt a papírt, ami engedélyezte a Coloradóba történő átszállítását, majd szabadon engedését, John Suthers főállamügyésznek (a képen) kellett aláírnia annak idején, a pozícióért küzdelembe szálló Stan Garnett államügyész pedig igyekszik minél jobban felhasználni ezt a tényt kampányában.

A demokrata Stan Garnett szóban forgó kampányvideójában persze nem személyesen Kimball szerepel, megszólal benne viszont az egyik áldozat, LeAnn Emry apja és erősen elítéli benne a republikánus Sutherst. A videónak nagyjából az az üzenete, hogy a főállamügyész rászabadította Kimballt Colorado államra. A videó előtt egyébként Suthers vezetett kettejük közül 18 százalékponttal.

Suthersnek az a véleménye a dologról, hogy Garnett kiszákmányolja az áldozatok családját a népszerűsége érdekében és hogy szerinte inkább azt kellene elmondania a videóban, mit szándékozik majd tenni főállamügyészként. Azzal védekezik Kimball átszállításának kérdésében, hogy senki sem tudta, hogy sorozatgyilkos lesz, még az FBI sem és a bűncselekményekért egyedül Kimball a felelős. Garnett válasza erre az, hogy ha nem is tudta, tudhatta volna.


Címkék: scott kimball

Sorozatgyilkosok az utakon

2010.10.06. 09:02   ussk

Ha jól emlékszem, korábban már mutogattam egy térképet a témában, ezen több mint ötszáz áldozatot tüntetett fel az FBI a főbb útvonalak mentén. A fenti kék térkép is hasonló, ezen 459, az utóbbi negyven évben az utak mentén talált áldozat alapján színezték sötétebbre vagy világosabbra a vizsgált 48 államot annak megfelelően, hogy hol mennyit találtak. A legnagyobb népességű államok, Texas és Kalifornia állnak ilyen tekintetben az élen 38, illetve 37 áldozattal és külön megemlíteném még a szintén népes Floridát, ahol a helyi rendőrség jelenleg is nyomoz olyan gyilkos után, aki az utak mentén szedi az áldozatait.

Az FBI természetesen továbbra is mintákat keres a sok hasonló autópályás gyilkosságban, illetve igyekeznek megállapítani, hogy a 459 gyilkosságért valójában hány ember lehet felelős. Körülbelül 200 gyanúsítottat tartanak számon jelenleg, akik többségében kamionsofőrök, az áldozatok pedig javarészt kamionos pihenőkben tartózkodó prostituáltak voltak. Pontosan ez az, ami egyébként megnehezíti a dolgot és azt hiszem, már többször is említettem itt: a gyilkosok nagy területen mozognak és szinte lekövethetetlenek. A 200 gyanúsítottból eddig tíz embert tartóztattak le egyébként, ők összesen 30 gyilkosságért tehetőek felelőssé.

Jó példa a nehézségekre az is, hogy idén februárban Kaliforniában, a 15-ös államközi autópálya mentén egy tizenéves lány levágott fejére bukkantak egy hátizsákban, azonban még mostanra sem tudták azonosítani az áldozatot sem, nemhogy a gyilkosát. Az áldozatoknál előfordul az is, hogy nem abban az államban találják meg a holttestüket, mint ahonnan elrabolták őket.

Az FBI egyébként nem nagyon teszi közzé részleteiben a szóban forgó ügyeket, amiért sok kritika is éri. Ennek az az oka, hogy az FBI megállapodott az egy-egy ügyben nyomozó helyi erőkkel, hogy azok ellátják a gyilkosságokkal kapcsolatos információkkal, cserébe az FBI ezt az információt nem teszi nyilvánossá. Azt viszont elmondták, hogy körülbelül heti egy új eset kerül be az adatbázisukba, ez lehet friss vagy akár évtizedekkel korábbra nyúló is.

A technika fejlődése sokat segíthet az ügyek könnyebb megoldásában, ma már sok cég követi például GPS segítségével a kamionjait és a hitelkártyák használatának lekövetése, illetve a térfigyelő kamerák is a nyomozók hasznára lehetnek.


Címkék: egyéb

Dorothea Puente kritikus állapotban

2010.09.27. 09:44   ussk

A 81 éves Dorothea Puentét a napokban kórházba szállították a chowchillai börtönből és bár azt nem részletezték, milyen betegség támadta meg (egyes források szerint rák), annyit tudni lehet, hogy valószínűleg haldoklik.

Puentéről annak kapcsán írtam korábban itt és itt, hogy elkelt a sacramentói háza, ahol a nyolcvanas években az általa ápolt idős emberekkel végzett nyereségvágyból, egyébként egy kedves házinéni benyomását keltve. Áldozatait gyógyszerekkel adagolta túl, majd elásta holttestüket a kertben. Eredetileg hét áldozatot találtak meg, majd még kettőt, végül azonban csak három esetben ítélték el, így Puente kétszeres életfogytiglant és plusz 15 évet kapott. Az asszony a mai napig tagadja a gyilkosságokat.


Címkék: dorothea puente

Alcala dokumentumfilm

2010.09.26. 09:29   ussk

A CBS csatorna 48 Hours című műsora tegnap Rodney Alcalával foglalkozott és a teljes epizód meg is tekinthető a lenti videón.


Címkék: rodney alcala

Még több Green River Killer áldozat?

2010.09.25. 09:31   ussk

Újra nyomoznak a Green River Killer névre keresztelt Gary Ridgway után, akihez összesen negyvennyolc áldozatot kapcsoltak és akit ezért negyvennyolcszoros életfogytiglanra ítéltek. A most 61 éves nekrofil férfi javarészt prostituáltakkal végzett, megfojtotta őket, majd a Green River környékén rejtette el testüket Washington államban.

Azt gyanítják, hogy több nővel végzett, mint amennyit bevallott, áldozatai pedig oregoniak lehettek. Eredetileg vádalkut kötöttek vele a gyilkosságok bevallásáért cserébe, ám ha most tárgyalásra kerülnek a szóban forgó gyilkosságok, újra a halálbüntetéssel néz szembe.

Az egyik oregoni lányt, Angela Girdnert két másik Green River Killer áldozat közelében találták meg 1985-ben. Egy oregoni nyomozó szerint Ridgway azért nem vallotta be Girdner megölését, mert maga a bűncselekmény Oregon államban történt, ahol nem védte volna őt a vádalku.


Címkék: gary ridgway

Nyilvános a gyilkos kazettájának átirata

2010.09.24. 09:20   ussk

A nyugat-virginiai Clarksburgben hozta nyilvánosságra a rendőrség azt a kazettát, amelyet az ezermester James Childers küldött el nekik 2009-ben történt öngyilkossága előtt. A 45 éves férfi a két órás felvételen (amelynek átiratát itt lehet elolvasni PDF-ben) öt gyilkosságot és négy gyújtogatást vallott be. Eddig azonban csak két áldozat holttestét találták meg és úgy gondolják, a szöveg közzététele segíthet abban, hogy a többire is ráakadjanak. Mindkét áldozat nő volt, egyiküket fejbe lőtték, a másikat tompa tárggyal ütötték fejbe. Feltételezik azt is, hogy egy 2004-es gyilkosság férfi áldozata is Childers számlájára írható.

A férfi a felvételen három prostituált megöléséről beszélt, a megtalált áldozatok azonban nem biztos, hogy valóban azok voltak és általában is kérdés az, mennyi egyáltalán a valóságtartalma Childers vallomásának: előfordul benne például olyan, hogy arról beszél, az egyik prostituált maga kérte, hogy vigye el egy farmra és lője őt főbe.

Problémát jelent az is, hogy a rendőrségnek eltűnt személyeket sem nagyon sikerült összekapcsolnia az üggyel. Childers sajnos nem nevezte meg áldozatait és azt mondta, a testüket egymástól messze, mélyen a földben temette el. Egy áldozatot találtak is egy farmon és úgy sejtik, a többi is a környéken lehet, de mivel Childers nem pontosította, hol ásta el a testeket és igen nagy területről van szó, nem lenne értelme mindent feltúrni a környéken.

Childers arról is beszélt a felvételen, hogy ketten segítették a bűncselekmények elkövetésében és a rendőrség alapos nyomozást is végzett ezzel kapcsolatban, de végül arra jutottak, hogy a vádak megalapozatlanok és Childers valószínűleg csak be akarta feketíteni halála előtt azokat, akik iránt valamiért ellenszenvet érzett.

Childers egyébként egymástól eltérő indítékokból ölt férfiakat és nőket is. Korábban nem volt gondja a törvénnyel.


Címkék: james childers

süti beállítások módosítása