Akik feleségül akarnak menni hozzájuk

2010.06.23. 09:55   ussk

 A téma nem új, időről időre előkerül, most éppen azért, mert a néhány hete letartóztatott, 22 éves Joran van der Sloot (aki eddig két gyilkossággal kapcsolatban keveredett gyanúba), arról számolt be, hogy házassági ajánlatokat küldözgetnek neki a nők. A holland férfi nem az első és valószínűleg nem is az utolsó lesz a sorban és többféle okot is találtak már arra, miért akar valaki egy hírhedt sorozatgyilkoshoz vagy van der Sloot esetében egy két nő megölésével gyanúsított pszichopatához feleségül menni.

Talán a legnagyobb népszerűséget ilyen szempontból Richard Ramirez és Ted Bundy tudhatta a magáénak. Ramirezen, a sátánista sorozatgyilkoson már a tárgyalása alatt is összekülönbözött néhány nő, pontosabban azon, ki kereshesse fel a cellájában és ki ne. Érdekesség, hogy az egyik esküdt is, aki a bűnössége mellett tette le a voksát, elkezdte később látogatni. Ramirez meg is nősült és a mai napig számtalan rajongói levelet kap, miközben a San Quentinben vár a kivégzésére. Ted Bundy szintén megnősült letartóztatása után és annak ellenére, hogy egyszerre volt nekrofil és szadista sorozatgyilkos, szintén számos nő járt el a bíróságra miatta, majd halmozták el szerelmeslevelekkel a börtönben. Bundynál az volt az érdekes, hogy közismerten megvolt a maga mintája az áldozatokat tekintve, ám nem rettentette vissza a nőrajongókat az sem, ha éppen ebbe a mintába ők is beleestek. 

A fenti két példa esetében valamilyen szinten érti az ember a dolog logikáját, hiszen ha nem lettek volna sorozatgyilkosok, a kisfiús külsejű, rocksztáros megjelenésű Ramirez és a sármos, határozott fellépésű Bundy valószínűleg akkor is népszerű lett volna a nők körében. Viszont a helyzet az, hogy olyan gyilkosoknak is akadtak nőrajongói (ha kevesebben is), mint a 33 fiatal fiúval végző, nem különösebben vonzó John Wayne Gacy vagy a félszemű, szépnek nem igazán mondható, homoszexuális Henry Lee Lucas.

Viszont mi lehet ennek az oka? Egyrészt az igazán hírhedt esetek rengeteget szerepelnek a médiában és a hírnév és a hírhedtség közötti határ itt nem olyan éles: ezt az ismertséget pedig egyesek igyekeznek kihasználni, mások számára pedig csak szimplán vonzó tényező. Ehhez kapcsolódóan természetesen ott van az is, hogy egy ismert sorozatgyilkos sokkal valószínűbb, hogy válaszol egy szerelmeslevélre, mint egy ismert filmszínész. Egyrészt mert a cellájában nem sok szórakozása akad, másrészt pedig ha az adott sorozatgyilkos pszichopata is, akkor nagyon jólesik az egójának az ilyetén népszerűség és a tudat, hogy olyanok elcsábítására is képes, akikkel sosem találkozott.

Ott van az is, hogy egy bebörtönzött sorozatgyilkost a távolból lehet idealizálni, még akkor is, ha a nőrajongó időnként meglátogatja. Plusz ad egyfajta biztonságérzetet neki, hogy akkor találkozik vele, amikor ő szeretne, biztonságban, őrök közepette, ahol a másik fél korlátozva van és nem megy sehova, nem hagyja el és így tovább. Másrészt nem kell elviselni a minden egészséges párkapcsolattal járó hétköznapi nyűgöket sem, mégis izgatónak tarthatja, hogy egy ennyire veszélyes ember a párja. Ez a jelenség egyébként, hogy valaki szexuális tekintetben vonzódik a hírhedt bűnözőkhöz, a parafíliák közé tartozik és a hübrisztofília névre hallgat. Az ok gyakran abban keresendő, hogy ezek a nők maguk is bántalmazott gyerekek voltak (lásd ezt a korábbi cikket), tele elfojtott feszültséggel, haraggal, amelyet viszont ők maguk nem tudnak vagy nem akarnak kiélni, viszont vonzóvá válik számukra az, aki hasonló gyermekkori élményekkel a háta mögött igen erőszakos tettekre képes, ellenben mivel börtönben ül, rájuk nem veszélyes.

Egy másik magyarázat szerint az egész mögött ugyanaz húzódik meg, ami az állatvilágban is gyakran megfigyelhető: a legerőszakosabb, legerősebb állat lesz az alfahím. Ezen nézet szerint ez az ösztön munkálkodhat azokban a nőkben, akik hírhedt bűnözőket és sorozatgyilkosokat választanak szerelmük tárgyául. Ha valóban az állatvilág logikáját követik (tegyük hozzá, valószínűleg nem tudatosan), akkor valami olyasmi munkálkodhat belül, hogy egy alfahímnek tekintett sorozatgyilkosnak olyan utódot szülhetnek, akinek nagyobbak az esélyei a túlélésre, a sorozatgyilkos pedig alfahím mivolta miatt védelmet jelent.


Címkék: egyéb

A bejegyzés trackback címe:

https://ussk.blog.hu/api/trackback/id/tr912103071

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

candyfan 2010.06.23. 22:30:45

Gacy 1984-ben feleségül is vette egy nőrajongóját.Ezt a marhaságot!Mi a jó ebben? Ráadásul a fiúkat szerette igazán,örült hogy elválhatott a második feleségétől is..

ljosecska 2010.08.17. 01:18:02

Talán az utolsó bekezdés érvelése hibás, ha elfogadjuk a feltevést, miszerint egy sorozatgyilkos nem kevés mentális problémával küzd.
Ebből kifolyólag pedig kevéssé alkalmasak a higgadt, biztonságot adó családfő szerepére, arról nem is beszélve, hogy az esetleges utódok milyen neurózisokat örökölhetnek.

Sok emberben pedig az munkál, hogy szeretne belelátni egy ilyen ember elméjébe. Hiszen ki az, akit ne érdekelnének egy sorozatgyilkos első kézből kapott gondolatai? (Persze, ez nem igényli a házasságot, pusztán "baráti" viszony is elegendő.)

Még vonzó lehet az a kettősség, hogy első ránézésre senki nem gondolná az illetőről, hogy gyilkos, mindenki jóravalónak ismeri őket. Ez például Ted Bundynál is jól megfigyelhető, látszólag olyan férfi, akivel nyugodt szívvel leülne az ember beszélgetni.

ussk · http://ussk.blog.hu/ 2010.08.17. 10:26:32

@ljosecska: Igen, nagyon sok magyarázat lehet erre a jelenségre, én is csak párat említettem, ráadásul nem egyik vagy másik igaz, hanem esete válogatja, hogy mikor melyik. Nem nehéz egyébként összeismerkedni az elítéltekkel, vannak olyan honlapok, ahol több száz vagy ezer elítélt (akár halálraítéltek is) levelezőpartnert keresnek, fotóval, leírással, mindennel.

ljosecska 2010.08.17. 12:21:31

Nahát, egy ilyen oldalt azért megnéznék.:)
Tudnál esetleg adni pár linket?

süti beállítások módosítása