Néhány szó a profilalkotásról

2010.04.20. 13:09   ussk

 Bár mostanában egyre felkapottabb a téma és valamennyire azért a többségnek vannak róla fogalmai, úgy gondoltam, egy nagyon átfogó bejegyzésben mutatok pár példát arra, mit figyelnek az FBI viselkedéskutatói egy profil felállításakor. Próbáltam a száraz bemutatás helyett inkább kicsit ömlesztetten ugyan, de emészthetőbb formában fogalmazni és a blog témájához kapcsolódóan főleg a sorozatgyilkosok szempontjából nézni. Annyit szeretnék még elmondani előzetesen, hogy ez a Behavorial Science Unit munkájának igazából csak egy része sok más mellett és az FBI profilalkotási módszere tulajdonképpen egyszerre épít a pszichológiai és a nyomozói ismeretekre, tapasztalatokra, illetve ezeket kombinálja. (A cikk a Tovább után folytatódik.)

Mielőtt rátérnék azonban konkrétabban erre, szeretném kicsit kategorizálni a gyilkosságok formáit, hogy tudjuk, mi különbözteti meg az FBI-nál sorozatgyilkosságot a többitől (még ha ez nagyon egyértelműnek tűnik is). Az egyetlen áldozatot követelő gyilkosságban, a kettős és a hármas gyilkosságban az a közös, hogy egy rövidebb időtartamon belül lejátszódó eseményről van szó, ugyanazon a helyszínen. Ez eddig tiszta sor. Ha legalább négy áldozatot gyilkol meg az elkövető egy rövid időtartamon belül ugyanazon a helyszínen, tömeggyilkosságról beszélünk és ennek speciális formája, amikor a tettes saját családjával végez. Mindkettőnél előfordul, hogy az elkövető végül öngyilkos lesz. A tömeggyilkosokra gyakran igaz az, hogy komoly mentális gondjaik vannak, akár kezelés alatt is állhatnak, a problémáik pedig annyira elhatalmasodnak felettük, hogy az ebből fakadó haragot élik ki ilyenkor a külvilágon. Az ilyen tömeggyilkosok módszere a lövöldözés, illetve a késelés szokott lenni és a gyilkosságokat akár előre is megtervezhetik. Az ámokfutó kicsit különbözik ettől, nála az alsó határ két áldozat és ugyanúgy rövid időn belül követi el a gyilkosságokat, azonban egynél több helyszínen. Fontos tudni, hogy ez a rövid időtartam a fenti gyilkosságoknál pár perctől pár napig is terjedhet, a kulcs a nyugalmi időszak hiánya.

És akkor elérkeztünk a blog témájához: a sorozatgyilkos kritériuma az FBI definíciója szerint legalább három áldozat, legalább három különböző időpontban, a gyilkosságokat pedig nyugalmi időszak választja el egymástól. Egyfajta ciklikusság figyelhető meg: a nyugalmi időszakban ábrándozik az elkövető a gyilkosságokról és ekkor tervezi meg őket, amennyiben megtervezi. A nyugalmi időszak végetértével követi el a gyilkosságot, amikor is újabb nyugalmi időszak következik.

Mi különbözteti meg ezen kívül a sorozatgyilkosságot a többitől? Véletlenszerűnek tűnhet, indíték nélkülinek, ugyanúgy, mint a tömeggyilkos és az ámokfutó tettei. Azonban amíg az előbbi kettő általában valóban véletlenszerűen választ áldozatokat, addig a sorozatgyilkosok túlnyomó többsége nagyon is tudatosan szemeli ki őket és jelentősége van annak, kiket támad meg, annak ellenére, hogy igazából nem ismeri őket.

A tömeggyilkosok nem mindig urai a tetteiknek, sokszor a tettek irányítják őket és ők sem biztosak abban, mit fognak csinálni.A sorozatgyilkosok többsége ezzel ellentétben nagyon is uralja tetteit és teljesen tudatosan tevékenykedik. Egy példa: a tömeggyilkos sokkal kevésbé tud leállni, mint a sorozatgyilkos (a közhiedelemmel ellentétben). Bár a sorozatgyilkosságok egyfajta függést okoznak, képesek lehetnek felhagyni vele hosszabb-rövidebb időre. Dennis Rader, a BTK Killer (a képen) például annak ellenére, hogy nagy volt a kísértés és voltak próbálkozásai, 1991 és 2005, vagyis a letartóztatása között nem követett el gyilkosságot, de Andrej Csikatilo is leállt egy időre, amikor nagyon forrónak érezte a talajt.

A sorozatgyilkosokról sokszor mondanak olyasmit, hogy szeretnék, ha elkapnák őket. Igazából ez eszük ágában sincs, viszont előfordul, hogy annyira nagy az önbizalmuk, hogy kacérkodni kezdenek a rendőrséggel. Úgy gondolják, úgysem kapják el őket és az az igazság, hogy egy nem elhanyagolható részüknek ebben igaza is van, bár egyre nehezebb felvenniük a versenyt a modern nyomozási módszerekkel. A rendőrségnek üzengető sorozatgyilkos egy példája a Tamiami fojtogató, aki a következő üzenetet (kép) hagyta egyik áldozata hátán: Harmadik! Majd hívom Dwightot a 10-es csatornától. Lássuk, elkaptok-e.  (Az üzenetben a harmadik szó i betűjén a pont egy mosolygós arc volt, a lássuk szót pedig egy rajzolt szem helyettesítette. Az a bizonyos Dwight egy népszerű hírolvasó.)

Ámokfutó is válhat a sorozatgyilkosból, ha úgy érzi, nagyon sarokba szorították. Példa: kiderül a nyilvánosság előtt a személyazonossága és tudja, hogy hamarosan letartóztatják. Az ámokfutással kierőszakolhatja akár azt, hogy börtön helyett a rendőrök végezzenek vele.

Most nézzük meg, indíték alapján hogyan osztályozhatjuk a gyilkosságokat. A nyereségvágyból elkövetettet szerintem nem nagyon kell magyaráznom. A második kategóriába az érzelmi indíttatásúak tartoznak és nem csupán az olyan kézenfekvőek, mint a féltékenységből elkövetett gyilkosság, hanem az eutanázia is vagy amikor merényletet követnek el egy sztár ellen. Ide sorolhatjuk az olyan csoportokat is, mint a Ku Klux Klan vagy Charles Manson és köre, ahol az indíték bizonyos csoportok iránt érzett gyűlölet volt. A harmadik kategória az, ami itt a blogon leggyakrabban terítékre kerül (bár a definíció alapján az előző kettőbe is tartozhatnak sorozatgyilkosok), ez pedig a szexuális jellegű gyilkosság. Ebben az esetben a gyilkosságnak szexuális értelemben vett jelentősége van, illetve ugyanilyen jelentősége lehet az időnként hozzá társuló csonkolásoknak, darabolásoknak és így tovább. Ők sem kizárólag egyedül dolgozhatnak, számos példát ismerünk a kooperációra (például Kenneth Bianchi és unokatestvére, Angelo Buono között, akik a képen is láthatóak vagy Henry Lee Lucas és partnere, Ottis Toole között).

Most nézzük meg röviden, hogyan is történik a profilalkotás egy sorozatgyilkosnál: a szakember megkapja az összes lehetséges dokumentumot az ügyről, az áldozat profiljától kezdve a helyszíni fotókon át a boncolás eredményéig, egyet kivéve: a lehetséges gyanúsítottakat, hiszen nem árt, ha ez nem befolyásolja a véleményét. Ezután besorolja, szervezettség szempontjából hova tartozik az elkövető, megállapítja, mi volt a modus operandi és a kézjegy (ezekről kicsit lentebb), majd végül a rendelkezésére álló információk alapján felállítja a profilt. Ebben az elkövető személyiségéről, körülményeiről van szó, valamint arról is, hogyan lesz majd érdemes kikérdezni. Ha új információ merül fel az ügyben, le kell ellenőrizni, illeszkedik a felállított profilhoz és ennek fényében akár változtatni azon.

Na de mi a különbség a modus operandi és a kézjegy között? A modus operandi szó szerint az elkövetés módja, illetve annak a gyakorlati oldala: például hogyan rejti el a holttestet, mit tesz azért, hogy ne vegyék észre és így tovább. Ez változhat (például tökéletesedhet). A kézjegy az, aminek nem feltétlenül van ilyen gyakorlati haszna és a gyilkos vágyainak kiélését szolgálja. Ez a tettes pszichéjének lenyomata és mint ilyen, sokkal kevésbé változékony (inkább időről időre kiteljesedik, mint változik). Példaként hozható Jeffrey Dahmer nekrofíliája és kannibalizmusa (18+ kép, érzékenyeknek nem nagyon ajánlott) vagy akár olyasmi is, ha nemi erőszak közben a tettes elmondatja az áldozatával, milyen jó szexuális partnernek tartja őt.

Különösebb szerkesztettség nélkül most mutatok néhány olyan dolgot, amit a profilalkotás során vizsgálnak. Nagyon fontos például, hogy minél többet tudjunk meg az áldozatról, a korától, nemétől, származásától kezdve olyanokig, hogy volt-e priusza, mi a családi állapota, egyedül élt-e, milyen társadalmi rétegbe tartozik és így tovább. Az áldozatot besorolhatjuk az alapján, mekkora kockázatot jelentett: a társadalom szélén élő prostituált például sokkal kisebb kockázatot jelent, mint egy középosztálybeli, családos ember. A gyilkost is lehet kockázat szempontjából osztályozni, hiszen aki éjszaka, elhagyatott helyeken támad magányos emberekre, az alacsony kockázatot vállal, szemben azzal, aki nappal egy sűrűn látogatott helyet választ erre.

Fontos az idő is, egyrészt az időtartam: például mennyi időbe telik megölni az áldozatot, mennyi időbe telik, amíg egyéb dolgokat is tesz vele, mennyi időbe telik megszabadulni a holttesttől. Aki például sok időt tölt el az áldozattal, az általában olyan helyet választ, ahol nem nagyon zavarják meg. Hasfelmetsző Jack például az első négy áldozattal rendkívül gyorsan végzett és bár éjszaka támadott, Whitechapel mégis olyan környék volt, ahol az éjszakai élet miatt könnyen megzavarhatták. Egyedül az ötödik áldozattal töltött sok időt, akit a lakóhelyén, elzárt helyszínen támadott meg. Azok, akiknek sikerül kinézni, mit is látnak ezen a helyszíni fotón az áldozatról, sejthetik, hogy Jack itt valószínűleg nem öt percet töltött el. Másrészt az időpontokból (például nappal vagy éjszaka támad) következtetni lehet a gyilkos személyére, dolgozik-e vagy mikor dolgozik, mennyire kockázatvállaló típus.

A helyszín: hol találkozott a gyilkos az áldozattal, hol végzett vele, hol szabadult meg a holttesttől, illetve fontos, hogy ezek a helyek mennyire egyeznek egymással és mennyire nem. Többek között arra is lehet következtetni ebből, használ-e a tettes járművet.

Az FBI fontosnak tartja szervezettség szempontjából is osztályozni a sorozatgyilkosokat. A szervezett gyilkos jellemzője, hogy jó alaposan előre megtervez mindent és kiválasztja az áldozatot (ez azt is jelentheti, hogy előzetesen hosszú időn át követi és igyekszik minél többet megtudni róla, kifigyelni a gyenge pontjait). A gyilkosság előtt rövid beszélgetésbe is elegyedhet az áldozattal, hiszen a szervezett gyilkosnak nem esik nehezére a társas érintkezés, majd ezután alkalmaz erőszakot és kiéli rajta a fantáziavilágát. Átlagos és magas intelligenciájú is lehet, valamint ide tartoznak a megnyerő sorozatgyilkosok. Egy az egyben tulajdonképpen ők azok, akik bele tudnak simulni annyira a társadalomba, hogy nem nagyon érezzük gyanúsnak őket: lehet barátnőjük, barátaik, családjuk, gyerekük. A szervezett gyilkosnál nagyon fontos, hogy ügyel arra is, hogy ne nagyon hagyjon nyomot maga után. Az örök példa Ted Bundy (a képen), aki egy magas kockázatot vállaló és magas kockázatot jelentő áldozatokra vadászó sorozatgyilkos volt. Az áldozatokat többnyire előre kiválasztotta, megfigyelte, majd manipulációs képességeit kihasználva beszélgetésbe elegyedett velük és aki hajlandó volt vele menni, annál alkalmazott erőszakot. Bundy nem nagyon szerette elismerni, de jól követhető minta rajzolódott ki nála, ami szintén a szervezett gyilkos jellemzője: áldozatai fiatal és szép, középosztálybeli, gyakran főiskolás vagy egyetemista lányok voltak, javarészt középen elválasztott, barna, vállig érő hajjal, karcsú alakkal és inkább kicsit magasabb termettel.

A szervezetlen gyilkos ennek az ellentéte, ő nem nagyon szelektál, hanem azt támadja meg, akire lehetősége nyílik. Emiatt nem nagyon rajzolódik ki minta sem náluk és bár ők is a saját fantáziavilágukat élik ki az áldozaton, gyakran hallucinációk vagy téveszmék is vezérelhetik őket. Inkább magányosan, elszigetelten élnek, nincsen túl jó érzékük a társas érintkezéshez és előfordul, hogy már elveszítették a kapcsolatot a valósággal. Ők nem beszélgetnek az áldozattal, hanem egyből erőszakhoz folyamodnak. Nem nagyon tesznek azért, hogy eltüntessék a nyomokat, inkább csak jönnek, kiélik a vágyaikat és mennek is. Intelligenciájuk inkább átlag alatti és egyébként ők vannak kevesebben.

Létezik azonban a két fenti kategória között átmenet is, például a sátánista sorozatgyilkos, Richard Ramirez (balra), ahol nem volt egyértelmű minta az áldozatok kiválasztásánál, ráadásul többeket életben is hagyott, amiből az látszik, hogy a helyszínen döntött. Bár tett rá kísérletet, de a nyomokat sem igazán tüntette el maga után. Viszont készült a gyilkosságokra, hiszen fegyvert és egyéb eszközöket is vitt magával.

A profilalkotás során megvizsgálják azt is, a gyilkosság helyszíne mennyire lehetett megrendezett. A szervezetlen gyilkos ennek érdekében nem sokat tesz, a szervezett gyilkos azonban megpróbálhatja félrevezetni a rendőrséget. Gary Ridgway, a Green River Killer például időnként olyan tárgyakat hagyott a holttestek mellett, amelyek más emberektől származtak.

A végére hagytam a motiváció megállapítását: ez sosem könnyű, de talán a szervezett gyilkosnál egy fokkal egyszerűbb a dolog, hiszen az általa elkövetett gyilkosságok sokszor kerek egész történetet jelentenek egy szervezetlen gyilkos tevékenységéhez képest. A szervezett gyilkos logikusan cselekszik, szemben a szervezetlennel, aki zavartabb elméje miatt nehezebb feladatot jelent a motiváció meghatározásakor.

Elég hosszúra sikerült így utólag a bejegyzés, de még így is nagyon átfogó jellegű. Ennek ellenére remélem, akadt olyan, akinek mondott újat.


Címkék: egyéb

A bejegyzés trackback címe:

https://ussk.blog.hu/api/trackback/id/tr351936952

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

hex.kelly 2010.04.21. 08:41:35

Nem baj, hogy hosszú lett, mert alapos és világos. Köszi!