Dr. Fallon meglepő eredményei

2010.07.02. 10:56   ussk

James Fallon nem ismeretlen az amerikaiak számára, számos dokumentumfilmben szerepelt már, sőt, még a Gyilkos elmék című sorozatban is felbukkant saját magát alakítva. A 62 éves tudós az idegrendszert kutatja a Kaliforniai Egyetemen és pályája során 70 pszichopata agyműködését is megvizsgálta.

A fordulat ott jön a történetben, hogy nemrégiben kiderült, Fallon családjában összesen nyolc gyilkost tart számon a családi legenda, közöttük azt a Lizzie Bordent is a XIX. század végéről, akit azzal vádoltak, hogy baltával végzett a rokonaival (Bordent ugyan felmentették, viszont a mai napig nem tiszta, hogy joggal-e). Fallon azt a nézetet támogatja, hogy az erőszakosság örökölhető és kimutatható az agy működésében, így családját pozitronemissziós tomográfiának (PET) és DNS-vizsgálatoknak vetette alá. Az ilyesmi kutatása egyébként azért nem egyszerű, mert általában nehéz elérni, hogy bevehessenek a kutatásba például egy bebörtönzött rabot.

Dr. Fallon szerint egyébként a kivételesen erőszakos bűnözőknél három tényező játszik közre: az erőszakos viselkedéshez köthető gének, az agy bizonyos területeinek sérülése és a gyermekkorban megélt traumák, a gyenge kötődés a gyermek és a szülők között. Vagyis részben genetikai, részben nevelési kérdés.

A kutató vizsgálta a MAOA-gént is, a "harcos gént", amely többek között a szerotonint szabályozza, a szerotonin pedig a kedélyállapotra van hatással. A férfiak nagyobb eséllyel öröklik a MAOA-gén kockázatosabb verzióját, amely hatására még az anyaméhben nagyobb mennyiségű szerotonin gyűlhet fel a csecsemő agyában. Ennek aztán az lesz Fallon szerint az eredménye, hogy életük későbbi szakaszában kevésbé reagál az agyuk a szerotonin nyugtató hatásaira. Ha valaki ezt a verzióját örökli a génnek és bántalmazott gyerekként nő fel, nagyobb lesz az esélye az erőszakos viselkedésre felnőttként. Kutatások azt is kimutatták, hogy például egy utcai bandában a MAOA-gén ezen változatával rendelkezők agresszívabbak a banda többi tagjánál.

Na de mi lett a Fallon családját érintő vizsgálat eredménye? Egyikük agya sem mutatott semmilyen elváltozást a normálishoz képest, kivéve egyvalakiét: magáét a kutatóét. Kiderült, hogy a családi örökség nem maradt nyomtalan, Fallonban is megtalálható a MAOA-gén fentebb említett variációja és a fentebbi képen láthatóan eltér a PET-vizsgálat eredménye is az ő esetében (ő a jobb szélső alany). Fallon kicsit zavarba jött az eredménytől, de elmondta, hogyha másban nem is, abban kiütközik a dolog, hogy nem nagyon fél a veszélytől és erre élete során több példa is akadt már: Kenyában nem rettentette el a barlangászástól a Marburg-vírus veszélye (ez az ebolával rokon vírus) és ugyanitt az oroszlánok területén is nyugodtan horgászgatott. A PET-felvételeken az látszik, hogy Fallon agyának azon részei érintettek, amelyek az impulzuskontrollhoz, morális döntésekhez kapcsolódnak, valamint az érzelmi reakciók tárolásáért és feldolgozásárt felelős rész (az amigdala). Ez a két terület kapcsolatban áll egymással és egyensúlyban tartják egymást. A kutató szerint akinél ez az egyensúly felborul, az valószínűleg vagy nagyon szabados, vagy pszichopata.

Dr. Fallon szerint azért nem vált erőszakos emberré, mert gyermekként megfelelő környezetben nőtt fel, szerető szülőkkel, viszont ha nem így történt volna, akkor akár egészen más irányt is vehetett volna az élete. Felhívja azonban a figyelmet arra is, hogy ebben a témában még nagyon gyerekcipőben jár az agykutatás, elég ingoványos terület, viszont az erőszakosság és a pszichopátia örökölhetőségére egyre több a bizonyíték.

(Megj: mivel nem vagyok sem agykutató, sem genetikus, ezért esetleg ha valamit pontatlanul írtam ebben a két témában, a hozzáértők nyugodtan kijavíthatják.)


Címkék: egyéb

A bejegyzés trackback címe:

https://ussk.blog.hu/api/trackback/id/tr22124925

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

süti beállítások módosítása