Saját magát képviseli Alcala

2010.01.08. 10:43   ussk

Húsz évet töltött a halálsoron eddig az a férfi, aki a hetvenes években ölt meg egy kislányt és akinek most készülnek harmadjára tárgyalni az ügyét. Rodney Alcala úgy döntött, megfelelőbb védelmet tud nyújtani jogilag magának az ügyvédeinél, így saját magát képviseli. Nagyon intelligens sorozatgyilkosról van szó, de kérdés, hogy ezt az intelligenciát és a többek által leírt személyes varázsát képes lesz-e itt is kihasználni.

Alcalát most ötrendbeli gyilkossággal vádolják, ugyanis néhány éve sikerült DNS-t venni tőle, így össze tudták kapcsolni még négy Los Angeles környéki halálesettel (mind fiatal nő vagy lány), illetve nemrég két New Yorkban elkövetett gyilkossággal is, ez utóbbiakat azonban nem most tárgyalják. Alcala annak idején megerőszakolta, majd megfojtotta vagy agyonverte áldozatait. Nagyon soká kapták csak el, köszönhetően végül annak, hogy felhívta magára a figyelmet egy randizós tévéműsor egyik epizódjának megnyerésével. Eredetileg fotós volt (tanult filmezést is Roman Polanski keze alatt), így ezzel és személyiségzavarából fakadó manipulatív csáberejével könnyen nyerte el áldozatai bizalmát.

Hogy valójában mennyi áldozatot követelt, nem lehet tudni.


Címkék: rodney alcala

A bejegyzés trackback címe:

https://ussk.blog.hu/api/trackback/id/tr541656306

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

süti beállítások módosítása