Újabb vádat emeltek

2010.02.27. 10:55   ussk

 Eddig tizenegy gyilkosság és többrendbeli nemi erőszak a vád Anthony Sowell ellen, akinek clevelandi házában tavaly ősszel találta meg a rendőrség a testeket. Összesen 85 vádpont gyűlt össze, azonban ez a szám gyarapodni fog, mivel jelentkezett egy túlélő: a 42 éves nő emberrablással és emberölési kísérlettel vádolja Sowellt. Az óvadékot 2 millió dollárban állapították meg (a korábbi vádemelések 5 millió dollár óvadékkal jártak). Az ügyet valószínűleg külön tárgyalják majd.

A nő egyébként néhány éve már ismerte Sowellt (mint ahogy sok más áldozat is), korábban egy ideig a barátnője is volt. Előző este együtt szórakoztak, másnap pedig a nő átment egy kellemes beszélgetésre a férfihoz. Azt mondta, Sowell minden előzetes figyelmeztetés nélkül támadta meg és kezdte el fojtogatni, miután együtt ittak és kokainoztak, és éppen kezdett elmúlni a szerek hatása. A fojtogatás közben azt mondta a nőnek, csak egy újabb halott szajha lenne az utcákon, aki senkit nem érdekel, majd azt, hogy kopogjon háromszor, ha élni akar. A nő így tett, Sowell pedig valóban életben hagyta, de aznap éjszaka már nem engedte el. Másnap Sowell úgy viselkedett, mintha mi sem történt volna, még azt is megkérdezte, kér-e a nő sört, és végül elengedte. Az áldozat azt mondta, azért nem szólt korábban a rendőrségnek, mert kábítószeres múltja miatt nem vették volna komolyan (mint ahogy az így is történt Sowell egy másik túlélőjével kapcsolatban).

A hatóságok jelenleg olyan eseteket néznek át, amelyekhez köze lehetett Sowellnek, a megyei ügyészi hivatal kapott is ehhez 500 000 dollárt. Ebből az összegből gyűjtik be és vizsgálják meg a szóba jöhető DNS mintákat. Összesen 75 nemi erőszakkal párosuló halálesetet néznek át a városban 1979 és 2007 között, hátha további gyilkosságokat tudnak Sowellhez kapcsolni. A gyilkosságok fele vagy Sowell előző lakhelyének, vagy a most szóban forgó házának két mérföldes körzetén belül történt. 14 olyan halálesetet is megvizsgálnak, amelyek akkor történtek, amikor Sowell nemi erőszakért börtönben ült 1990 és 2005 között, hátha ezekhez a gyilkosságokhoz is találnak tettest vagy tetteseket.

Sowell egyébként eredetileg elmebajra hivatkozott, ám ezt később visszavonta és jelenleg ártatlannak vallja magát. A tárgyalás júniusban kezdődik.


Címkék: anthony sowell

A bejegyzés trackback címe:

https://ussk.blog.hu/api/trackback/id/tr81794293

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

süti beállítások módosítása