Megkezdődött a halálbüntetéses szakasz

2010.03.03. 08:58   ussk

Rodney Alcalát a múlt héten mondták ki bűnösnek minden vádpontban öt gyilkossággal kapcsolatban, amelyeket a hetvenes években követett el Los Angelesben és környékén. A különleges körülmények (vagyis hogy például Alcala megerőszakolta és szándékosan kínozta is az áldozatokat) lehetővé tették azt, hogy szóba kerüljön a halálbüntetés. Alcalát korábban az egyik áldozat meggyilkolása miatt már kétszer halálra ítélték, azonban mégsem végezték ki, főleg a tárgyalásokon vétett hibák miatt. Tegnap kezdődött a tárgyalás ezen szakasza, ahol több tanú is felvonult, többek között Alcala rokonai, az esetükben videófelvétel azonban nem készülhetett.

Megjelent a tanúk padján az a nő is, akit Alcala 1968-ban leütött és molesztált, amikor a nő mindössze nyolc éves volt. Elmesélte, hogy 27 öltéssel varrták össze a koponyáján a bőrt hátul, ahova az ütés érkezett. Éppen az iskolába tartott Hollywoodban, amikor a 25 éves Alcala felajánlotta neki, hogy elviszi. A kislány megmondta neki, hogy nem beszélhet idegenekkel, a férfi azonban azt mondta, a szülei barátja, így a kislány megbízott benne. Alcala elvitte a lakására, ahol egy képet akart mutatni neki, a nőnek azonban ez az utolsó emléke a történtekről. Valaki közben hívta a rendőrséget, így fedezték fel a kislányt meztelenül heverve, vértócsában ázva. Alcala otthon volt, de nem nyitott ajtót, hanem kinézett az ablakon láthatóan meztelenül és azt mondta, épp a fürdőszobában volt. A rendőrök ezután berúgták az ajtót. A férfit akkor el is ítélték, azonban elég hamar kiszabadult (ma már sokkal nagyobb büntetést kapna érte). Alcala a nőtől most bocsánatot kért, azt mondta, őszintén sajnálja "az okozott kárt és az alávaló viselkedést". A nő azonban azt mondja, szerinte Alcala csak azért kért bocsánatot, mert a halálbüntetés újra a feje felett lebeg. Pár évvel később történt még egy hasonló eset, amikor egy 15 éves lányt hívott fel a lakására a fotós Alcala, hogy képeket készítsenek. 


Címkék: rodney alcala

A bejegyzés trackback címe:

https://ussk.blog.hu/api/trackback/id/tr871805008

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Botfülű Suzan Boyle hasonmás · http://zoltanatya.blog.hu 2010.03.03. 16:39:00

Döbbenetes. Kedves USSK. Előreláthatóan mennyi idő telik el Alcala várható elítéléséig, majd a halálbüntetés tényleges végrehajtásáig? kegyelmi kérvények stb. Most 66.

ussk · http://ussk.blog.hu/ 2010.03.04. 09:10:43

@Botfülű Suzan Boyle hasonmás: Az ítélet szerintem két héten belül meglesz. Hogy ha halálra ítélik, akkor mikor végzik ki, azt viszont nagyon nehéz megmondani, ha nem tűznek ki egyből időpontot. Akkor hosszú évekig is húzódhat akár a dolog és megvan valóban annak is az esélye, hogy Alcala előbb hal meg természetes halállal.

süti beállítások módosítása