Halálbüntetést javasoltak Kirklandnek

2010.03.18. 09:03   ussk

 Így döntöttek az esküdtek Cincinnatiben néhány óra tanácskozás után annak az Anthony Kirklandnek az ügyében, akit négy ember megölésével és megerőszakolásával vádoltak. A férfi a két felnőtt nő meggyilkolásában bűnösnek vallotta magát, a kislányok esetében azonban nem és mivel ez utóbbiakban is bűnösnek találták az esküdtek, így kerülhetett szóba a halálbüntetés. Hivatalosan március 31-én mondják ki az ítéletet.

A tárgyalásnak ebben az utolsó szakaszában egyébként a tanúk padjára vonult egy pszichológus, aki igazolta, hogy Kirklandnek antiszociális személyiségzavara van. Maga Kirkland is megszólalt, aki elmondta, hogy gonosz szörnyetegnek tartja magát, ennek ellenére szeretné, ha megkímélnék mégis az életét. Nem tudja kontrollálni magát és nem tud szabadulni a "rossz Anthonytól", így nem fogja vádolni az esküdteket akkor sem, ha halálra ítélik.

A vád egyébként arra emlékeztette az esküdteket, hogy a legfiatalabb áldozat, Esme Kenney is könyörgött az életéért és hogy a pszichológus, aki a védelem oldalán tanúskodott, elmondta azt is, hogy az antiszociális személyiségzavar nem elmebaj és nem ment fel a gyilkosság alól.

A védelem azzal igyekezett Kirkland életét menteni, hogy arról beszélt, Kirklandnek nem volt esélye sem egy másik életre a genetikailag belekódolt erőszakosság miatt és amiatt, hogy gyermekkorában bántalmazták. Kiemelte azt is, hogy a vádlott részletes vallomása nélkül nem biztos, hogy sor került volna a tárgyalásra.

Az esküdteket érzelmileg nagyon igénybe vette a tárgyalás és az ítélet meghozatala is. A bíró azt mondta nekik, nyugodjanak meg, döntsenek úgy, ahogy a legjobbnak látják, a végső ítéletet úgyis ő hozza majd meg. Az esküdtek úgy nyilatkoztak a döntés után, hogy Kirklandre nem is tudnak mit mondani, mert őt szörnyetegnek nevezni sértés még a többi szörnyeteg számára is. Volt köztük egy ügyvéd is, aki arról beszélt, hogy esküdtként máshogy látta a tárgyalást és nem biztos abban, hogy vissza tud menni bűnözőket védeni. Elmondták azt is, hogy először hét esküdt állt a halálbüntetés, öt pedig az életfogytiglan mellett.

Hamilton megyében egyébként legutoljára hét évvel ezelőtt javasoltak esküdtek halálbüntetést. Érdekes statisztika, hogy Ohióban a jelenleg 161 halálsoron tartott elítélt közül 20% került ki Hamilton megyéből, noha az állam lakosságának csak 7 és fél százaléka él ott.


Címkék: anthony kirkland

A bejegyzés trackback címe:

https://ussk.blog.hu/api/trackback/id/tr141848945

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

süti beállítások módosítása