Nyilvánosságra került Sowell kiértékelése

2010.03.24. 08:40   ussk

 Kisebb botrányt okozott, hogy egy újságíró novemberben felhasználta cikkéhez azt a szakértői véleményt, amely 2005-ben készült a clevelandi Anthony Sowellről és ami azt volt hivatott megállapítani, hogy Sowell mennyire számít szexuális ragadozónak. Az értékelés szerint nem volt valószínű, hogy újra támadna. (Emlékeztetőül: Sowellt 2005-ben engedték ki, miután 15 évet ült nemi erőszak miatt, tavaly ősszel azonban tíz holttestet és egy koponyát találtak a házában, néhányukat már évek óta ott tárolta vagy elásva, vagy csak úgy a szobában, illetve számos nő jelentkezett, hogy a férfi korábban megerőszakolta). 

Az újságírót, aki megszerezte a pszichológiai értékelést, egyébként behívták a bíróságra, amire ő nem reagált, így később be akarták kísértetni. Azt szerették volna megtudni, honnan jutott az anyaghoz, ám erre nem tőle kaptak végül választ, hanem egy bírótól, aki az újságíró segítségére sietett: azt mondta, ő adta ki neki az értékelést, mivel az irat mindig is nyilvános volt. Az újságíró munkatársai már tüntetni akartak közben a bíróság épülete előtt, hogy ne tartóztassák le a férfit, a váratlan fordulat miatt azonban ez elmaradt.

Maga az anyag Sowell életét járja végig a gyerekkorától kezdve, nem állít fel diagnózist, illetve nincsenek benne konkrét orvosi információk, csupán az, ami a feladata volt: annak megállapítása, támadhat-e újra a férfi. Ahhoz, hogy az irat nyilvános legyen, magának Sowellnek is hozzá kellett írásban járulnia és ez annak idején meg is történt. A védelem egyébként nagyon nem örül a történteknek, azt állítják, hogy most még nehezebb lesz elfogulatlan esküdteket találni, mint eddig volt.


Címkék: anthony sowell

A bejegyzés trackback címe:

https://ussk.blog.hu/api/trackback/id/tr81864339

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

süti beállítások módosítása