A fekete sorozatgyilkosokról

2010.04.16. 09:58   ussk

 Paul Lindsay neve előfordult már itt egyszer, ő az, aki visszavonult FBI ügynökként szívesen nyomoz régi ügyekben és aki korábban számos sorozatgyilkos kézrekerítésében részt vett, valamint nyomozott a Green River Killer után is. Most azt fejtette ki, miért tartja valószínűtlennek, hogy Anthony Sowell a származása miatt jutott volna el ilyen könnyen 11 áldozatig anélkül, hogy a rendőrök léptek volna.

Arról beszélt, hogy a clevelandi rendőrség addig nem is tudott arról, hogy sorozatgyilkos van a városban, amíg be nem jutottak a házába és meg nem láttak a holttestek közül kettőt az egyik szobában. (Azért a történethez hozzátartozik, hogy bár sorozatgyilkosról tényleg nem tudtak, több áldozat is jelentkezett náluk azzal, hogy Sowell megerőszakolta őket. Végül pont az egyik ilyen eset miatt mentek el hozzá, hogy letartóztassák.) Lindsay szerint így, hogy nem tudtak róla, nem is profilozhatták például félre és egyébként sem ismeretlen dolog a fekete sorozatgyilkos fogalma, az amerikai médiában is össze lehet vele futni időnként.

Sowell kora (50 év) is olyasmi, ami például a filmek alapján nem passzol egy sorozatgyilkoshoz, hiszen az ott felállított profilokban 30-40 éves gyilkosokat emlegetnek leginkább. Példaként említette azt a Benjamin Atkinst, akinek maga is segített az elfogásában és aki Sowellhez hasonlóan pont 11 nőt erőszakolt és fojtott meg. Ő 23 évesen kezdte, de Jeffrey Dahmer például 17 volt, amikor az első gyilkosságát elkövette. A másik oldalról Andrej Csikatilót hozta példának, aki 42 évesen kezdett tevékenykedni.

Lindsay arra a kérdésre is megpróbált válaszolni, hogy az olyan gyilkosságokat, amelyeknek áldozatai egy kisebbséghez tartoznak és a társadalom peremén élnek, máshogy kezelik-e. Itt is Benjamin Atkins ügyét említette és arról beszélt, hogy bár egy igen hosszú tárgyalás követte a letartóztatását, a médiában például alig volt nyoma ennek és az ilyesmi nem feltétlenül a rendőrségen múlik, hanem magán a médián.

Kiemelte, hogy egy sorozatgyilkos jelenléte gyakorolja a lehető legnagyobb nyomást a rendőrségre. Az Atkins-ügyben például egy idő után már a legnagyobb fejesek (beleértve kongresszusi tagokat és az FBI főnökét is) telefonálgattak egymásnak és sürgették magát Lindsay-t is. Ráadásul ha a média megsejti, hogy sorozatgyilkosról van szó, onnantól riporterek és kamerák bástyázzák körbe a rendőrséget, ami megnehezíti azt, hogy bevigyék kihallgatni a tanúkat, akik ilyen körülmények között nem szívesen mutatkoznak.

Arról is beszélt, hogy az Atkins-ügyben nyomozó detektívek jó része maga is fekete volt és azokban a gyilkosságokban, amelyekben nyomoztak, az áldozatok 99%-a szintén fekete. Ő maga nem tapasztalta azt a harminc év során, hogy a fekete áldozatok ügye kevésbé lenne kiemelten kezelve.


Címkék: anthony sowell

A bejegyzés trackback címe:

https://ussk.blog.hu/api/trackback/id/tr881925732

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

süti beállítások módosítása