Kamionos erőszakolókat fogtak

2010.04.19. 09:00   ussk

Az idahoi rendőrségnek egy hét évvel ezelőtti nő elrablását és megerőszakolását sikerült DNS minta segítségével összekötnie a tettesekkel. A 26 éves Douglas Steinemert az FBI DNS-adatbázisa dobta ki, ő pedig szinte egyből bevallotta, hogy apjával (a képen) közösen követték el a bűncselekményt. Most azt vizsgálják, hogy a többi adatbázisban találnak-e olyan eseteket, amelyek hasonlítanak az apa és fiú modus operandijára, de azt sem zárják ki, hogy ez volt az első próbálkozásuk.

A legjobb segítség ehhez a szintén az FBI-hoz tartozó, 1985 óta működő ViCAP (Violent Criminal Apprehension Program) azon adatbázisa, amely országúti sorozatgyilkosságokról (500 áldozatról és 200 gyanúsítottról) gyűjtött össze információt. (A blog bal felső sarkában található térkép is tőlük van, ezen a piros pontok a főutak mentén talált áldozatokat jelzik az elmúlt 30 évből.)

Ann Todd különleges ügynök elmondta, hogy nagyon fontos az, hogy a helyi erők azonosították az elkövetőket, az FBI-nak pedig csak az adatbázisa nyújtott ehhez segítséget és természetesen most már a kamionos apa és fiú is bekerült az országúti gyilkosokkal foglalkozó adatbázisba. Ezekhez az információkhoz egyébként csak mostanában férhetnek hozzá a szövetségieken kívüli hatóságok is, amit az interneten keresztül tehetnek meg.

Egy-két hónapja írtam arról, hogy Floridában egy kamionos sorozatgyilkos jelenlétét gyanítják: ezzel kapcsolatban például a 28 floridai eset közül 15 olyan szerepel az országúti adatbázisban, amely a 4-es államközi autópálya közelében történt és amelyekért nagy valószínűséggel ez a sorozatgyilkos a felelős. Az adatbázisban szereplő 200 elkövetőből 46-nál felállították az időrendiséget is és a kezdeményezés 2004-es indulása óta 10 olyan férfit tartóztattak le, akik összesen 30 országúti gyilkosságért lehetnek felelősek.

Az adatbázis felállítása egyébként azért is volt rettenetesen fontos, mert a kamionsofőrök a legnehezebben kézrekeríthető sorozatgyilkosok között vannak: nem csupán azért nehéz a nyomukra bukkanni, mert idegeneket támadnak meg, hanem mert folyamatosan nagy területen mozognak. 


Címkék: egyéb

A bejegyzés trackback címe:

https://ussk.blog.hu/api/trackback/id/tr101933410

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

süti beállítások módosítása