Három nő jelentkezett New Yorkban

2010.04.25. 08:55   ussk

 A három nő azt mondja, szerepelnek azokon a Rodney Alcala fotókon, amelyeket néhány napja hozott nyilvánosságra New Yorkban a rendőrség és amelyek nem teljesen egyeznek a Kaliforniában nyilvánosságra hozottakkal. Persze azt az információt, hogy valóban ők láthatóak a képeken, csak később fogják megerősíteni, amikor már a rendőrök is leellenőrizték az egyezést.

Az egyikük az akkor még csak 19 éves Judy Cole volt (a képen), aki szerint 1978-ban egy épület tetején fotózta őt Alcala. Arról beszélt, hogy a férfi nem csupán képeket akart készíteni, hanem elkezdte kigombolni a blúzát is, ő pedig nagyon megijedt, hogy ha ellenkezik, akkor valami még rosszabb történik. Aztán a férfi pár pillanatra otthagyta, a lány pedig ekkor úgy döntött, hogy elszalad. Judy Cole bevallotta, hogy kicsit haragszik akkori önmagára, hogy nem vigyázott jobban. Azt mondta egyébként, hogy Alcala a megnyerő fellépésével altatta el a gyanúját előtte.

Jelentkezett egy borkritikus is, aki ugyan nincs a fotókon, viszont szerinte Alcala volt az, aki 1968-ban, amikor még csupán 13 éves kislány volt, becsalogatta a lakásába, majd bezárta (ő is sikeresen megszökött).

Közben észrevettem, hogy szerzői jogokra hivatkozva leszedette a YouTube-ról a Sony azt a randivetélkedőt, amit Alcala 1978-ban megnyert és amit én is linkeltem korábban, úgyhogy egy rövidebb verzióban ismét beillesztem, hogy azért meglegyen:


Címkék: rodney alcala

A bejegyzés trackback címe:

https://ussk.blog.hu/api/trackback/id/tr571949442

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

süti beállítások módosítása