Hogyan kerül barátságba az ember egy sorozatgyilkossal?
Először is elnézést, hogy elmaradt egy ideig a napi egy bejegyzés, sajnos egyszerűen nem volt időm rá, de most már visszatér a blog a régi kerékvágásba. A mai bejegyzés egy példát mutat arra, hogyan és miért kerül ismeretségbe valaki egy már elítélt sorozatgyilkossal, de később tervezek még erről bővebben és általánosabban is írni.
Christine Joanna Hart névre hallgat az a brit nő, aki többek között azzal tett szert hírnévre, hogy megírta élettörténetét Searching for Daddy címmel. Hartnak nehéz gyermekkora volt, a szülei néhány hónaposan egy katolikus szeretetotthonba adták, ahol nagyon magányos volt és érthető, hogy a sok gyerek között nem kapta meg azt a szülői szeretetet, ami egy boldog gyermekkorhoz elengedhetetlen. Az apácákat hidegnek és távolságtartónak érezte, a többi gyereket pedig pokolfajzatnak tartotta. Végül örökbefogadták, azonban az újdonsült szülők bántalmazták, így rövid időn belül visszakerült az otthonba. Elkezdett nyomozni a valódi szülei után és annyit tudott kideríteni, hogy az anyja Hullban élt, az apja pedig hosszú börtönbüntetést kapott. Megtudta, hogy Ian Brady (aki társával, Myra Hindley-vel öt gyermek haláláért volt felelős a hatvanas években) is Hullban járt akkoriban, amikor ő született és bár tudta, hogy nem valószínű, hogy ő lenne a valódi apja, mégis elkezdett kötődni hozzá és leveleket írogatott neki, illetve meg is látogatta. Amikor azonban ez kiderült, elszökött Amerikába a nyilvánosság elől, majd amikor visszatért, újságíró lett. Diplomát szerzett pszichológiából és több alkalommal is találkozott munkája során közismert gyilkosokkal.
Ezt a háttértörténetet azért meséltem el, mert hátha így érthetőbb, mi húzódik meg amögött, hogy Hart ismét felvette a kapcsolatot egy sorozatgyilkossal, mégpedig az egyik Hillside Stranglerrel, Kenneth Bianchival. Ő 1977-ben és 1978-ban 12 fiatal lányt erőszakolt, kínzott és gyilkolt meg unokatestvérével, Angelo Buonóval együttműködve, főleg Los Angelesben. Azok közé a sorozatgyilkosok közé tartozik ő is, akik jóképűek, megnyerőek és magas intelligenciával rendelkeznek, így könnyen férkőznek az áldozat bizalmába.
Hart azt írja, Kenneth Bianchit a tévében látta először és az keltette fel az érdeklődését, hogy milyen nyíltan beszél a gyilkosságokról, másrészt pedig az, hogy Bianchi maga is örökbefogadott gyermek volt. Hart úgy érezte, sok a közös bennük a gyermekkoruk miatt és úgy döntött, elkezd vele levelezni. Bianchi szépen lassan elnyerte a szimpátiáját, elmesélte, hogy tíz éve nem volt látogatója (amit én igazából nem nagyon hiszek), hogy megszakadt a kapcsolata a fiával és a fia anyjával. Hart szerint egyébként Bianchi volt barátnője kifejezetten hasonlított rá. Eldöntötték, hogy találkoznak, Bianchi pedig a Valentin-napot nevezte meg időpontnak. Mindketten a hányattatott gyermekkorukról beszéltek, aztán sakkoztak egyet, a játszmában pedig Bianchi megverte Hartot. Az újságírónő azt mondta, most megfogtál, amire Bianchi válasza az volt, hogy "Tudom".
Hart annak ellenére, hogy tisztában van vele, hogy nem szabad bízni egy sorozatgyilkosban, mégis elkezdett kötődni Bianchihoz, mivel felfedezte benne ugyanazt a védtelen kisgyereket, aki ő is volt egykoron. Újra meg fogja látogatni és megpróbál neki lehetőségeihez mérten segíteni.
Az én véleményem a történetről: az egyik ok, ami miatt egy sorozatgyilkos iránt szánalmat kezd érezni az ember, az pontosan az, amit Hart is írt, vagyis hogy felfedezte benne az ártatlan kisfiút. Erről én mindig azt gondolom, hogy öreg hiba, az az ártatlan kisfiú már rég nincs ott, akármit is mutat kifelé a gyilkos. Egy antiszociális személyiség nem gyógyul meg csak úgy (sőt, sehogy máshogy sem), nem válik manipulatív ragadozóból védtelen áldozattá, inkább rosszul érzi magát a börtönben és unatkozik. Bianchi pontosan azt mondta Hartnak, amit hallani akart és bevált a trükk, amivel néha képesek egy-egy szakembert is átejteni (vagy épp akár egy poligráfot is, ha jó napjuk van). A konklúzió annyi, hogy bár nem nehéz megszerezni a címüket, ne nagyon írjunk laikus érdeklődésből egy megnyerő, megtévesztő sorozatgyilkosnak, mert bizony előfordulhat, hogy a hatása alá kerülünk.
Címkék: kenneth bianchi
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Botfülű Suzan Boyle hasonmás · http://zoltanatya.blog.hu 2010.05.03. 12:10:22
ussk · http://ussk.blog.hu/ 2010.05.04. 10:19:54
De azért vannak fokozatok és árnyalatok. Van olyan tekintélyesebb külföldi blog is a témában, ami nem "szimpatizáns" blog és a ussk is ez a kategória igyekszik lenni, ha kevésbé tekintélyesen is. :)
