Módosítanák a szexuális bűnözőkre vonatkozó törvényt

2010.05.03. 09:11   ussk

 Anthony Sowell talán nem szed ilyen sok áldozatot, ha jobban tájékoztatják a környékén élőket arról, hogy regisztrált szexuális bűnöző, ráadásul erőszaktevőként a harmadik, vagyis a legkomolyabb kategóriába tartozik. Ezen az ohioi törvényhozók is elgondolkodtak és úgy tűnik, módosítják az erre vonatkozó törvényt.

Adam Walshról már írtam korábban, ő volt az a kisfiú, aki a nyolcvanas évek elején eltűnt Floridában, majd később csak a fejét találták meg és azóta sem teljesen tiszta, igazából melyik sorozatgyilkos áldozata is volt. Nos, 2007-ben született meg az a róla elnevezett törvény, amely mind az ötven államra vonatkozik és amely a szexuális bűnözők számontartását igyekezett jobban egységesíteni és állami szintről szövetségi szintre emelni. Megalkották a regisztrált szexuális bűnözők osztályozását is (az első kategóriába tartozik például a gyermekeket szerepeltető pornográf fotók, videók birtoklása vagy a kukkolás, a másodikba például a 12-15 éves gyerekekkel folytatott szexuális érintkezés vagy gyermekek futtatása prostituáltként, végül a harmadikba tartoznak többek között az erőszaktevők vagy például azok, akik 12 év alatti gyermekekkel kezdenek szexuális kapcsolatot). Minél magasabb kategóriába tartozik valaki, annál nagyobb rendszerességgel kell jelentkeznie a rendőrségnél, illetve a kategóriától függ, mennyi ideig számít majd szexuális bűnözőnek, ha nem követ el újabb hasonló bűncselekményt (a harmadik osztályba tartozóak például életük végéig). Korábban is javarészt nyilvános volt az ötven államban a róluk készített lista (bár nem mindenütt), az Adam Walsh törvény azonban itt is uniformizált és arról rendelkezett, hogy az újonnan regisztrált szexuális bűnözők jelenlétéről tájékoztatni kell a környéken lakókat, illetve akkor is, ha az illető lakóhelyet vált. 

És itt jön a képbe Sowell (és vele együtt sokan mások is valószínűleg), aki még a törvény hatályba lépte előtt lett regisztrált szexuális bűnöző, azóta pedig nem költözött el, így a rendőrség nem informálta külön a szomszédokat vele kapcsolatban. Sowell egyébként a gyilkosságokat leszámítva betartott minden feltételt, rendszeresen jelentkezett és így tovább, tehát különösebben nem hívta fel magára a figyelmet. Ha azonban a szomszédai ismerik a múltját, lehet, hogy nem tud ennyi ideig aránylag észrevétlenül tevékenykedni. Ennek érdekében a most tervezett törvény szerint minden korábbi regisztrált szexuális bűnözőről is értesíteni kell majd a környéken élőket, hogy elkerüljék a hasonló eseteket.


Címkék: anthony sowell

A bejegyzés trackback címe:

https://ussk.blog.hu/api/trackback/id/tr261970435

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

süti beállítások módosítása