Kitekintés a Fülöp-szigetekre

2010.07.30. 09:02   ussk

Manilától északra, San Fernandóban fogták el azt a férfit, akit kilenc ember megölésével vádolnak. A 28 éves Mark Dizont, aki számítástechnikai szakember, a szemtanúk először a facebookos adatlapja alapján azonosították, miután kiderült, hogy az egyik áldozat lányának korábbi barátja volt. Magában az elfogásban Dizon apja is segített, mivel attól tartott, hogy esetleg lelövik a férfit. Dizon nyereségvágyból ölt, áldozatai között a helyiek mellett egy amerikai, egy kanadai és egy brit állampolgár is van.

Az egyébként tehetős családból származó Dizon a helyi lapok szerint a kommunista lázadókhoz szeretett volna csatlakozni, mivel úgy gondolta, szökevényként nem nagyon fog tudni mit kezdeni. A hatóságok így az Új Néphadsereg tagjainak adták ki magukat, hogy becserkésszék. Dizon azonban megneszelhetett valamit, mert a találkozó alatt előrántott egy pisztolyt, ám sikerült végül leszerelni.

A férfi egyébként úgy közelítette meg áldozatait, hogy először a bizalmukba férkőzött és elérte, hogy szabadon járhasson a házaikban, mint számítástechnikai szakember. Ezután a lakókra támadt egy pisztollyal és elvitte a náluk található elektronikai berendezéseket. Egy biztonsági kamera felvétele bizonyítja, amint az egyik gyilkosság helyszínéről egy laptoppal a kezében távozik.

A letartóztatásban segítő apa most azt mondja, fia depresszióban szenved és három pszichiáter is foglalkozott vele korábban. A hatóságok szerint azonban ilyesminek semmi jele a férfinél, sőt, a gyilkosságokat jó előre megtervezte.


Címkék: az államokon kívül

A bejegyzés trackback címe:

https://ussk.blog.hu/api/trackback/id/tr762186489

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

süti beállítások módosítása