Újabb tiltakozás Herzog ellen

2010.09.15. 08:52   ussk

 Itt írtam róla korábban, hogy a Kaliforniában eredetileg 78 évre, majd kikényszerített vallomás miatt csak 14 évre ítélt Loren Herzogot jó magaviselete miatt már egy ideje készülnek szabadlábra helyezni, ám mindenütt olyan heves ellenállásba ütközött a dolog, hogy nem nagyon találnak neki alkalmas megyét. A férfi a Speed Freak Killers páros tagja, amelynek másik tagját, Wesley Shermantine-t fő elkövetőként halálra ítélték és jelenleg is kivégzésére vár. Gyilkosságaikat metamfetamin hatása alatt követték el.

Herzog ellen most épp Lassen megyében tiltakoztak, ahol 500-an gyűltek össze az előtt az épület előtt, ahol a megyében szabadlábra helyezett rabokért felelős bizottság tanácskozott aznap. Mivel szerették volna, hogy minden résztvevő hallja, mire jutnak az ügyben, áthelyezték a megmozdulást egy nagyobb épületbe, majd két óra tanácskozás után közölték a tüntetőkkel, hogy a bizottság tagjai 5-0 arányban megszavazták, hogy hivatalosan is ellenzik Herzog szabadlábra helyezését Lassen megyében. Korábban egyébként a tiltakozók 2000 aláírást gyűjtöttek össze petíció formájában. Kérdés, hogy mi lesz a továbbiakban, hiszen Herzogot már nem tarthatják tovább börtönben.

Most úgy néz ki, hogy Herzog Lassen megyében marad ugyan, de egy, a helyi börtönhöz tartozó területen állítanak fel számára egy lakókocsit, ahol a nap 24 órájában GPS-es bokaperecet visel majd. A helyiek azonban ezzel sem nagyon vannak megelégedve, többen közülük azt szeretnék, ha a férfit egyenesen másik államba küldenék.


Címkék: loren herzog

A bejegyzés trackback címe:

https://ussk.blog.hu/api/trackback/id/tr722297408

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

süti beállítások módosítása