Edwards: még egy gyilkosság?

2010.06.21. 08:51   ussk

A Sweetheart Killer névre keresztelt Edward W. Edwards az elmúlt egy hétben két kettős gyilkosságban vallotta bűnösnek magát, amelyeket 1977-ben és 1980-ban követett el. Az előbbiért kétszeres életfogytiglant kapott Ohióban, az utóbbiért pedig ma fogják elítélni Wisconsinban, valószínűleg ugyanerre. DNS minta alapján fogták egyébként el, amelyet az egyik gyilkosság helyszínén találtak.

Az AP közben felkereste az idős férfit a börtönben és Edwards arról beszélt nekik, hogy a kilencvenes években valóban ő ölte meg a mostohafiát, akinek a testét Edwards lakóhelyétől nem messze találták meg elásva. Azt mondta, elvitte az áldozatot egy temetőbe, ahol kétszer mellbe lőtte. Amiatt végzett vele, mert állítása szerint a fiatal férfi hitelkártyákat és egyebeket lopkodott a gyerekeitől. Edwards mesélt arról is, hogy a gyilkosság után úgy ment haza, mintha mi sem történt volna és semmilyen lelkiismeretfurdalást nem okoztak neki a történtek. Az elvett pénzt elköltötte és jól érezte magát.

A rendőrök egyelőre nyomoznak az ügyben, az ohioi ügyészek szerint pedig Edwards ez utóbbi vallomással azt szeretné elérni, hogy kivégezzék és azért ezt vallotta be utoljára, mert azt hitte, már az ohioi kettős gyilkosságért is halálbüntetést kap. És valóban, Edwards említette is, hogy egyrészt a családja miatt vallotta be a fiatal férfi megölését, másrészt pedig nem szeretne "börtönben rohadni" élete végéig. A kettős gyilkosságokért nem végezhetik ki, mivel Wisconsinban nincs halálbüntetés, Ohio államban pedig az 1977-es eset idején nem volt érvényben ilyen, úgyhogy csak a mostohafiú halála miatt végezhetik ki. Viszont azért sem biztos, mert Ohio államban a halálbüntetéshez az emberölés mellett bizonyos súlyosbító körülményeknek is jelen kell lenniük (mint például ugyanebben az államban Anthony Sowell esetében, aki meg is erőszakolta áldozatait). Arra is figyelmeztetett azonban az ügyész, hogy Edwards bevallottan végighazudozta az életét, így fenntartással kell kezelni, amit mond, ráadásul eddig új információt nem kaptak tőle, csak olyasmit, amit annak idején bárki tudhatott.

Edwards felajánlotta, hogy bizonyítja tettét: egy év múlva visszatért a mostohafiú sírjához és azt látta, hogy a vadállatok kikezdték a holttestet. A fiú feje leszakadt emiatt, Edwards pedig elrakta egy zsákba és elrejtette. Azt mondja, bizonyítékként megmutatja, ha odaviszik.

Azt is elmondta, hogy nem kér bocsánatot a gyilkosságokért, mert nem lenne őszinte a részéről: ha valaha is rosszul érezte volna magát miattuk, el sem követte volna őket. Arról is beszélt, hogy ez az összes gyilkossága, többet már nem fog bevallani.


Címkék: edward w edwards

A bejegyzés trackback címe:

https://ussk.blog.hu/api/trackback/id/tr642097255

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

süti beállítások módosítása