USSK

 Ma ismét dokumentumfilmmel jelentkezem, de kicsit kevesebb körítéssel: Robert Resslert már többször emlegettem itt egy-két hetvenes évekbeli sorozatgyilkos kapcsán, ő az a már visszavonult FBI ügynök, aki igen komoly munkát végzett a viselkedéskutató egységen belül annak idején, számos sorozatgyilkost kifaggatott és segédkezett az erőszakos bűnözőkkel foglalkozó ViCAP létrehozásában. Ez a hat részre vágott film az ő tevékenységét mutatja be és természetesen nem maradnak ki belőle az olyan sorozatgyilkosok sem, mint Gacy, Dahmer vagy Bundy. Figyelmeztetés: a dokumentumfilmben szerepelnek helyszíni rendőrségi fotók is. A dokumentumfilm többi része a Tovább után található.

 2007-ben fogták el azt a Bruce Mendenhallt, akit négy államban (Tennessee, Indiana, Alabama, Georgia) összesen hét nő meggyilkolásával gyanúsítanak, bár vádat csak négy esetben tudtak emelni ellene. Az áldozatok többsége prostituált volt, akikkel a kamionos Mendenhall egy-egy útja során végzett, javarészt lőfegyverrel.

Most hétfőn a Tennessee állambeli Nashville-ben áll bíróság elé a 25 éves Sarah Hulbert gyilkosságának ügyében, akinek 2007 nyarán találták meg a holttestét egy kamionos pihenő közelében. Pár hónapja egyébként már elítélték az 59 éves Mendenhallt, miután kiderült, hogy megpróbálta felbérelni rabtársait három tanú és két nyomozó meggyilkolására, és bár a nyomozók esetében felmentették, így is kapott 30 évet.

Mendenhall egyébként akkor bukott le, amikor a nyomozók megállították a kamionját és vért találtak a kezén is és a sofőrülés felőli ajtón is. Később egy, az ülés alatt rejtegetett szemeteszsákban is vért találtak, valamint a kamion belsejében lőfegyvert, késeket, ragasztószalagot, bilincset és különféle szexuális segédeszközöket fedeztek fel.

 Mint az várható volt, az új bíró későbbi kezdést is jelent a Sowell-ügyben: június 2-áról szeptember 7-ére tolódik a tárgyalás. Az előző bírót amiatt távolította el az Ohioi Legfelsőbb Bíróság, mert egy internetes hírújság több olyan kommentje is az ő e-mailcíméről érkezett, amelyek negatív véleményt mutattak Anthony Sowellről és az őt képviselő Rufus Simsről is. Bár a bírónő szerint a lánya használta a címét a hozzászólásokhoz, a bíróság mégis úgy döntött, egy ilyen kiemelt ügyben jobb, ha még a látszatát is elkerülik az elfogultságnak és új bírót sorsoltak ki Dick Ambrose személyében. A védelem egyébként eredetileg 2011. január 2-ára szerette volna halasztani a tárgyalást.

Az 50 éves Sowellt többek között 11 nő meggyilkolásával vádolják, a holttesteket tavaly ősszel találták meg a férfi házában és udvarában. Ügyvédei szerint két hónapig tartó tárgyalásra lehet majd számítani.

A védelem szeretné egyébként elérni az új bírónál, hogy egyik fél se nyilatkozhasson az ügyről, a vád pedig azt, hogy most már csak éjszaka őrizzék a megyei seriff emberei és a clevelandi rendőrség Sowell házát. Eddig ugyanis a nap 24 órájában ezt tették, mivel többen is az épület felgyújtásával fenyegetőztek. Továbbá a védelem valószínűleg ismét megpróbálkozik majd azzal, hogy egy elfogulatlan esküdtszék reményében elvitesse a tárgyalást Clevelandből.

A Grim Sleeper 25 éve tevékenykedik szabadon Los Angelesben és eddig 11 áldozatot tudtak biztosan hozzákapcsolni, azonban annak ellenére, hogy nagy kihagyás után a 2000-es években újra lecsapott (utoljára 2007-ben), még mindig nem sikerült gyanúsítottal előállni. A rendőrség 2008-ig nem is hozta nyilvánosságra a dolgot, így a lakosság csak az utóbbi években hallott róla, hogy van egy 1985 óta aktív sorozatgyilkosuk. A Grim Sleeper főleg prostituáltakat és kábítószerfüggőket támadott meg, vagy megfojtotta, vagy lelőtte őket. Egyetlen túlélője akadt eddig (1988-ban), ő pedig vékony, udvarias fekete férfiként írta le támadóját, aki a húszas éveiben jár és egy narancssárga Ford Pintót vezet. Néhány hónapja már írtam róla, hogy új fantomképeket is készítettek a Grim Sleeperről: ezeken többféleképpen is igyekeztek megrajzolni, milyen lehet idősebben vagy akár súlyfelesleggel. Ami új hír viszont, hogy Los Angeles déli részén ezek a fantomképek méretes hirdetőtáblákra is kerülnek, a rendőrség ugyanis abban bízik, hogy előbb-utóbb valaki csak felismeri a férfit. A nyomravezetőnek egyébként Los Angeles városa 500 ezer dolláros díjat ajánlott fel (100 millió forint).

 Időről időre felmerül témaként az USA egy-egy államában, ha egy helyi sorozatgyilkostól származó ereklyéket lehet vásárolni a neten. Most Kansas van soron, ahol a 2005-ben letartóztatott, tízszeres életfogytiglanra ítélt Dennis Rader, másnéven a BTK Killer eladó tárgyai háborították fel a közvéleményt, nem először. 

A szóban forgó ereklyék között szerepel egy 600 dollárért (körülbelül 120 ezer forintért) árult halloweeni üdvözlőlap, de akár eredeti koszt is lehet vásárolni Rader házából 40 dollárért (kb. 8 ezer forint). A legtöbbe, 2999 dollárba (600 ezer forint) viszont az a rajz kerül, amelyen az X tényező nevű lényt ábrázolta Rader és amelyről egy levelében ezt írta: "Nem értitek ezeket a dolgokat, mert ti nem álltok az X tényező hatása alatt. Ugyanez a dolog késztette gyilkolásra Son of Samet, Hasfelmetsző Jacket, Harvey Glatmant, a bostoni fojtogatót, Dr. H. H. Holmest, a floridai harisnyás fojtogatót, a domboldali fojtogatót, Tedet a nyugati parton és sok más hírhedt karaktert."

Rader azonban nem jut hozzá pénzhez az eladott ereklyék után és nem is biztos, hogy tud róla, hogy árulják őket. A sorozatgyilkosok tárgyait, leveleit áruló weboldalak legnagyobb ellenzője, Andy Kahan szerint (aki az áldozatok és családjaik jogaiért küzd elszántan) az ereklyéknek nagyon kicsi piaca van, viszont akár tetszik, akár nem, ezek a vásárlók úgy tekintenek a sorozatgyilkosokra, mint a sztárokra. A börtönben természetesen ellenőrzik a pénzösszegek mozgását a rabok számláin és Radernél sem találtak semmi különöset, ami arra utalna, hogy részesülne az eladásokból. James Thompson ügyvéd szerint, aki több Rader áldozat családját is képviseli, Rader nem nagyon válaszol kéretlen levelekre, mivel tisztában van vele, hogy sokan csak azért írnak, hogy később eladhassák a válaszlevelet.

A legtöbb eladásra szánt tárgy Rader letartóztatásának évéből származik, de akadnak újabb darabok is, olyan írások, amelyekben az egyébként republikánus Rader már Obamáról ír vagy arról az esetről, amikor a US Airways gépe a Hudson-folyón szállt le New Yorkban.

Röviden Raderről: 1945-ben született és mint a sorozatgyilkosok közül elég sokan, gyermekkorában ő is kínzott állatokat, majd később a női alsóneműk iránti fetisizmus alakult ki benne. Műszerészként végzett, majd jogi területen egyetemi diplomát is szerzett, megnősült, gyerekei születtek. Dolgozott többek között a Cessnánál, majd 15 éven át egy olyan cégnek, ami riasztóberendezésekkel foglalkozott. Szervesen kivette a részét különféle társadalmi feladatokból is, például a helyi evangélikus hitközségi tanács elnökévé választották és többek között volt cserkészvezető is. A tíz gyilkosságot a hetvenes évek közepétől a kilencvenes évek legelejéig követte el, és bár bevallotta, hogy tervezgette, 2005-ös letartóztatásáig már nem tudunk róla, hogy újabb áldozata lett volna. Rader egyaránt írogatott leveleket a sajtónak és a rendőrségnek, ezekben saját magát keresztelte el a BTK névre (Bind Torture Kill, vagyis megkötözni, megkínozni, megölni) és előszeretettel küldte el bennük saját verseit, rajzait, illetve időnként megkötözött babákat, amelyek egy-egy áldozatára utaltak. Végül azzal bukott le, hogy átállt a floppy használatára, így már könnyen le tudták nyomozni, hol használták a lemezt. Szívesen készített egyébként bizarr fotókat saját magáról, íme néhány példa: kép1, kép2, kép3, kép4, kép5.

 Anthony Sowell talán nem szed ilyen sok áldozatot, ha jobban tájékoztatják a környékén élőket arról, hogy regisztrált szexuális bűnöző, ráadásul erőszaktevőként a harmadik, vagyis a legkomolyabb kategóriába tartozik. Ezen az ohioi törvényhozók is elgondolkodtak és úgy tűnik, módosítják az erre vonatkozó törvényt.

Adam Walshról már írtam korábban, ő volt az a kisfiú, aki a nyolcvanas évek elején eltűnt Floridában, majd később csak a fejét találták meg és azóta sem teljesen tiszta, igazából melyik sorozatgyilkos áldozata is volt. Nos, 2007-ben született meg az a róla elnevezett törvény, amely mind az ötven államra vonatkozik és amely a szexuális bűnözők számontartását igyekezett jobban egységesíteni és állami szintről szövetségi szintre emelni. Megalkották a regisztrált szexuális bűnözők osztályozását is (az első kategóriába tartozik például a gyermekeket szerepeltető pornográf fotók, videók birtoklása vagy a kukkolás, a másodikba például a 12-15 éves gyerekekkel folytatott szexuális érintkezés vagy gyermekek futtatása prostituáltként, végül a harmadikba tartoznak többek között az erőszaktevők vagy például azok, akik 12 év alatti gyermekekkel kezdenek szexuális kapcsolatot). Minél magasabb kategóriába tartozik valaki, annál nagyobb rendszerességgel kell jelentkeznie a rendőrségnél, illetve a kategóriától függ, mennyi ideig számít majd szexuális bűnözőnek, ha nem követ el újabb hasonló bűncselekményt (a harmadik osztályba tartozóak például életük végéig). Korábban is javarészt nyilvános volt az ötven államban a róluk készített lista (bár nem mindenütt), az Adam Walsh törvény azonban itt is uniformizált és arról rendelkezett, hogy az újonnan regisztrált szexuális bűnözők jelenlétéről tájékoztatni kell a környéken lakókat, illetve akkor is, ha az illető lakóhelyet vált. 

És itt jön a képbe Sowell (és vele együtt sokan mások is valószínűleg), aki még a törvény hatályba lépte előtt lett regisztrált szexuális bűnöző, azóta pedig nem költözött el, így a rendőrség nem informálta külön a szomszédokat vele kapcsolatban. Sowell egyébként a gyilkosságokat leszámítva betartott minden feltételt, rendszeresen jelentkezett és így tovább, tehát különösebben nem hívta fel magára a figyelmet. Ha azonban a szomszédai ismerik a múltját, lehet, hogy nem tud ennyi ideig aránylag észrevétlenül tevékenykedni. Ennek érdekében a most tervezett törvény szerint minden korábbi regisztrált szexuális bűnözőről is értesíteni kell majd a környéken élőket, hogy elkerüljék a hasonló eseteket.

4500 fotó készült összesen annak a clevelandi Anthony Sowellnek az ügye során, akit tavaly ősszel tartóztattak le, miután tizenegy nő (fekete prostituáltak) maradványait találták meg a házában. A módszere az volt, hogy drog vagy alkohol felajánlásával édesgette be áldozatait a házba, ahol azután mámoros állapotukban támadott rájuk és fojtotta meg őket madzagokkal, vezetékekkel. A testeket főleg a pincében és a kertben ásta el szemeteszsákokba tekerve, de akadtak még el nem ásott holttestek is a házban. Most a rendőrség a 4500 fotóból közzétett néhányat, amelyeken Sowell udvarát és házát láthatjuk belülről és amelyeket itt lehet végignézni (18+ figyelmeztetés: bár a kevésbé sokkoló helyszíni fotók közé tartoznak, azért akad rajtuk egy-két holttest).

Fűznék hozzájuk egy kis magyarázatot is, hogy könnyebb legyen értelmezni, mikor mit látunk, mert nem biztos, hogy egyértelmű: a 3. fotón az a vödör szerepel, amelyben a koponyát találták. Az 5-6. képen két olyan áldozatot látunk, akiknek testét Sowell a szobában tárolta, közöttük egy ásóval. Sowell háza elég nagy volt, ő azonban csak az egyik felét használta: láthatjuk, hogy bár nagy a rendetlenség, vannak olyan szobák is, ahol nagyobb rend uralkodik (például találkozhatunk egy tiszta és egy kevésbé tiszta fürdőszobával, a tiszta az 59., a másik a 15. kép). Illetve láthatunk olyan madzagokat, ruhadarabokat is, amelyeket Sowell az áldozatok megfojtására használhatott.

Először is elnézést, hogy elmaradt egy ideig a napi egy bejegyzés, sajnos egyszerűen nem volt időm rá, de most már visszatér a blog a régi kerékvágásba. A mai bejegyzés egy példát mutat arra, hogyan és miért kerül ismeretségbe valaki egy már elítélt sorozatgyilkossal, de később tervezek még erről bővebben és általánosabban is írni.

Christine Joanna Hart névre hallgat az a brit nő, aki többek között azzal tett szert hírnévre, hogy megírta élettörténetét Searching for Daddy címmel. Hartnak nehéz gyermekkora volt, a szülei néhány hónaposan egy katolikus szeretetotthonba adták, ahol nagyon magányos volt és érthető, hogy a sok gyerek között nem kapta meg azt a szülői szeretetet, ami egy boldog gyermekkorhoz elengedhetetlen. Az apácákat hidegnek és távolságtartónak érezte, a többi gyereket pedig pokolfajzatnak tartotta. Végül örökbefogadták, azonban az újdonsült szülők bántalmazták, így rövid időn belül visszakerült az otthonba. Elkezdett nyomozni a valódi szülei után és annyit tudott kideríteni, hogy az anyja Hullban élt, az apja pedig hosszú börtönbüntetést kapott. Megtudta, hogy Ian Brady (aki társával, Myra Hindley-vel öt gyermek haláláért volt felelős a hatvanas években) is Hullban járt akkoriban, amikor ő született és bár tudta, hogy nem valószínű, hogy ő lenne a valódi apja, mégis elkezdett kötődni hozzá és leveleket írogatott neki, illetve meg is látogatta. Amikor azonban ez kiderült, elszökött Amerikába a nyilvánosság elől, majd amikor visszatért, újságíró lett. Diplomát szerzett pszichológiából és több alkalommal is találkozott munkája során közismert gyilkosokkal.

Ezt a háttértörténetet azért meséltem el, mert hátha így érthetőbb, mi húzódik meg amögött, hogy Hart ismét felvette a kapcsolatot egy sorozatgyilkossal, mégpedig az egyik Hillside Stranglerrel, Kenneth Bianchival. Ő 1977-ben és 1978-ban 12 fiatal lányt erőszakolt, kínzott és gyilkolt meg unokatestvérével, Angelo Buonóval együttműködve, főleg Los Angelesben. Azok közé a sorozatgyilkosok közé tartozik ő is, akik jóképűek, megnyerőek és magas intelligenciával rendelkeznek, így könnyen férkőznek az áldozat bizalmába.

Hart azt írja, Kenneth Bianchit a tévében látta először és az keltette fel az érdeklődését, hogy milyen nyíltan beszél a gyilkosságokról, másrészt pedig az, hogy Bianchi maga is örökbefogadott gyermek volt. Hart úgy érezte, sok a közös bennük a gyermekkoruk miatt és úgy döntött, elkezd vele levelezni. Bianchi szépen lassan elnyerte a szimpátiáját, elmesélte, hogy tíz éve nem volt látogatója (amit én igazából nem nagyon hiszek), hogy megszakadt a kapcsolata a fiával és a fia anyjával. Hart szerint egyébként Bianchi volt barátnője kifejezetten hasonlított rá. Eldöntötték, hogy találkoznak, Bianchi pedig a Valentin-napot nevezte meg időpontnak. Mindketten a hányattatott gyermekkorukról beszéltek, aztán sakkoztak egyet, a játszmában pedig Bianchi megverte Hartot. Az újságírónő azt mondta, most megfogtál, amire Bianchi válasza az volt, hogy "Tudom".

Hart annak ellenére, hogy tisztában van vele, hogy nem szabad bízni egy sorozatgyilkosban, mégis elkezdett kötődni Bianchihoz, mivel felfedezte benne ugyanazt a védtelen kisgyereket, aki ő is volt egykoron. Újra meg fogja látogatni és megpróbál neki lehetőségeihez mérten segíteni.

Az én véleményem a történetről: az egyik ok, ami miatt egy sorozatgyilkos iránt szánalmat kezd érezni az ember, az pontosan az, amit Hart is írt, vagyis hogy felfedezte benne az ártatlan kisfiút. Erről én mindig azt gondolom, hogy öreg hiba, az az ártatlan kisfiú már rég nincs ott, akármit is mutat kifelé a gyilkos. Egy antiszociális személyiség nem gyógyul meg csak úgy (sőt, sehogy máshogy sem), nem válik manipulatív ragadozóból védtelen áldozattá, inkább rosszul érzi magát a börtönben és unatkozik. Bianchi pontosan azt mondta Hartnak, amit hallani akart és bevált a trükk, amivel néha képesek egy-egy szakembert is átejteni (vagy épp akár egy poligráfot is, ha jó napjuk van). A konklúzió annyi, hogy bár nem nehéz megszerezni a címüket, ne nagyon írjunk laikus érdeklődésből egy megnyerő, megtévesztő sorozatgyilkosnak, mert bizony előfordulhat, hogy a hatása alá kerülünk.

 Nem csak nálunk vannak elgondolkodtató nyugdíjak: A kanadai kormány azt tervezi, hogy még idén tavasszal lépéseket tesz annak ügyében, hogy az idősebb börtönlakók ne kaphassanak nyugdíjat. Néhány hete ugyanis hatalmas botrányt okozott, amikor kiderült, hogy a 70 éves, tizenegyszeres életfogytiglanra ítélt Clifford Olson (a képen), aki annak idején 11 gyermek és tinédzser megerőszakolását és megölését vallotta be, havi 1100 kanadai dollárt (körülbelül 220 ezer forintot) kap.

A Kanadai Adófizetők Szövetsége 46 ezer aláírást gyűjtött össze petíciójához, hogy megakadályozzák az elítéltek nyugdíjának kifizetését. Szerintük az lenne az ideális, ha csak akkor kapnának nyugdíjat, amikor már letöltötték a büntetésüket és szabadlábra helyezték őket. Azzal érvelnek, hogy az elítéltek napi háromszor étkeznek, van tévéjük, szórakoztató programjaik és így tovább, tehát nincsenek kiadásaik, ráadásul ezeket is az adófizetők pénzéből élvezhetik, így nincs értelme gyakorlatilag kétszeresen fizetni nekik. A becslések szerint évi 7 millió kanadai dollárt fizetnek ki az 500 fő 65 év feletti rabnak.

A kormány egyelőre nem részletezte a terveit azzal kapcsolatban, hogy minden rabra vonatkozik-e majd a tiltás vagy csak azokra, akik például éltefogytiglant kaptak. Stephen Harper kanadai miniszterelnök egyébként azt mondta, ugyanúgy felháborítják a történtek, mint bármelyik kanadait. A John Howard Társaság (ők az elítéltek jogait igyekeznek képviselni) szerint azonban a kormány számára csak kapóra jött ez az ügy, mert elvonja a figyelmet a komolyabb botrányokról a kormányzással kapcsolatban. 

A fentebb említett Olson áldozatainak hozzátartozói egyébként azt mondják, az Olsonnak kifizetett pénz nekik járna.