Kitekintés Skóciába
Skócia legutóbbi sorozatgyilkosát, a 63 éves Peter Tobint az utóbbi években három fiatal lány megerőszakolásáért és megöléséért ítélték el háromszoros életfogytiglanra, de mivel korábban is leültették már nemi erőszak miatt, így nagy erőkkel nyomoznak más áldozatok után is az elmúlt évtizedekből. Sokan úgy gondolják (köztük egy kriminológussal), hogy az egyébként ezermester Tobin azonos azzal a Bible Johnnal, aki a hatvanas évek végén három nővel végzett Glasgowban. A Bible Johnnak tulajdonított áldozatok azután tűntek el, hogy helyi tánctermekben töltötték az estét és jelentkezett is egy nő, aki szerint annak idején megfordult Tobin az egyik ilyen helyen (pontosabban ott, ahol a háromból két áldozattal találkozhatott Bible John). A rendőrség azonban nem igazán veszi ennyire kézenfekvőnek ezt az egyezést, már csak azért sem, mert szerintük nem biztos, hogy a három Bible John gyilkosságot ugyanaz az ember követte el.
A fentebb említett David Wilson kriminológus, aki a Briminghami Egyetem professzora és Skóciában nőtt fel, azt mondja, annak idején mindenki Bible Johnról beszélt, még a gyerekek is és olyasmi volt ő számukra, mint a mumus. Tobin egyik áldozatának barátnője keltette fel a gyanúját, miután a tárgyaláson elmesélte, milyen párbeszéd zajlott le köztük és Tobin között Tobin autójában. A kriminológus szerint ugyanis ez nagyon hasonlított arra, amit Bible Johnnak tulajdonított annak idején egy szemtanú hasonló körülmények között. Bár ebben az esetben találtak mintát az elkövetőtől az áldozaton, de nem megfelelően tárolták, így DNS-vizsgálatra már alkalmatlan. Nem megbízható Bible John szemtanúja sem, mivel részeg volt és nem biztos, hogy pontos a személyleírása. Azonban a kriminológus szerint, amikor a szemtanú azt mondta, Bible John a John Templeton vagy Sempleson vagy ehhez hasonló nevet adott meg, akkor a John Semple-re gondolhatott, amelyet Tobin valóban használt.
Úgy tűnik, hogy Tobin valóban már a hatvanas években is megszegte a törvényt: nemrégiben jelentkezett egy 57 éves nő, aki szerint Tobin szexuálisan zaklatta még 1968-ban. Azt mesélte, az akkor 21 éves Tobin a Jim McLaughlin nevet használta és udvarias, humoros figura volt. Azt mondja, mivel a sajtóban csupa mostanában készült fotó jelent meg, először nem ismerte meg, de amint meglátta a fiatalkori képét, beugrott a támadója. A nyomozók szerint szinte biztos, hogy nem egyedüli áldozatról van szó és azt várják, hátha a történet hatására mások is jelentkeznek.
Címkék: az államokon kívül

Néhány hete
2001 júniusában Michael Braae (becenevén Cowboy Mike) két nőt megerőszakolt, másik kettőt megölt és megpróbált végezni egy harmadikkal is, aki ugyan életben maradt, de a lövés okozta súlyos agyi sérülések miatt intézetben él és a mai napig ott van a golyó a fejében. Braae főleg kisebb bárokban ismerkedett össze áldozataival, ahol countryzenei gitártudásával igyekezett felhívni magára a figyelmet. Később aztán nem volt egyszerű az elfogása, mivel egyáltalán nem volt együttműködő: rálőtt a rendőrökre, autós üldözésbe bonyolódott, végül beleugrott egy folyóba és bele akarta fojtani a vízbe az őt kereső rendőrkutyát. Braae egyébként nagy mestere a szökésnek, korábban az egyik börtönben egy átalakított fogkefével nyitotta ki a cellája zárját.
Egy-két napja
Eddig hét könyvet írtak Gary Ridgwayről, akit 48 gyilkosság miatt ítéltek negyvennyolcszoros tényleges életfogytiglanra, plusz 480 évre. Bár 2001-ben sikerült csak elfogni, a javarészt prostituáltakból álló áldozatokkal még a nyolcvanas években végzett és ahogy az a számokból látszik, igen nagy gyakorisággal tevékenykedett. Jelenleg ugyanabban a fegyházban tartják Washington államban, ahol az egyik Hillside Stranglert, Kenneth Bianchit is.
Ezt találgatják hétfőig Pennsylvaniában, ahol újabb gyilkossággal, illetve gyilkossági kísérlettel vádolnak egy korábban már elítélt férfit, a kamionsofőr Adam Leroy Lane-t. A megölt áldozat hozzátartozói azt szeretnék, ha nem lenne, mivel túl fájdalmasnak érzik a történteket ahhoz, hogy újraéljék a tárgyaláson. Azt kérték, Lane-nek ajánljanak fel vádalkut, hogy amennyiben bűnösnek vallja magát, nem ítélik halálra.
1987-ben Atlantic Cityben egy drogfüggő nő holttestére akadtak egy üres parkolóban. Egy férfi, Dellmus Colvin amiatt került a képbe, hogy megbolygatta a helyszínen található bizonyítékokat, de aztán ennyiben maradt az ügy, mivel az áldozat szervezetében halálos mennyiségű kokaint találtak, így azt állapították meg, hogy a halál oka túladagolás volt. Tavaly azonban arról értesült a helyi rendőrség, hogy az 50 éves Colvin Ohióban hat nő megöléséért tölti éppen büntetését és utánajártak az ügynek. Azt mondják, elegendő bizonyítékot találtak Colvin ellen (bár nem részletezték, hogy mit), hogy vádat emeljenek a túladagoltnak hitt prostituált megfojtása miatt és ez most meg is történt.